Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. Május 24. 15:28, kedd | Helyi
Forrás: közlemény

Régi-új nevét kapja vissza Pilisszentlélek

Régi-új nevét kapja vissza Pilisszentlélek

Az, hogy egy település elnevezése sokat elárul történetéről, Pilisszentlélek esetében is így van, sőt, a helység lakosai most úgy döntöttek, szeretnék a falu korábbi nevét, a Pilisszentlélek-et hivatalossá tenni.

Erről azért kell külön döntést hozni, mert a hivatalos iratokon – a köznyelvi használattal ellentétben – Esztergom-Pilisszentlélek szerepel. Esztergom képviselő-testülete egyhangúan támogatta a kezdeményezést.

A falu elnevezésének már a 13. századtól számított története van. „Pilisszentlélek (szlovákul Hut(a), németül Glasshütte, a köznyelvben Huta) egykori község, 1985 óta Esztergom része. Hivatalos neve 1907-ig Szentlélek volt, de használták a Szent-Lélek, Huta-Szent-Lélek formákat is.” – olvashatjuk az internetes lexikonban. A falu lakói által most kifogásolt Esztergom-Pilisszentlélek elnevezés nem másnak, mint annak köszönhető, hogy 1985-ben a megyei tanács végrehajtó bizottsága nem küldte meg a Központi Statisztikai Hivatalnak a falugyűlés névről szóló jegyzőkönyvét, ezzel nem hajtották végre a település közigazgatási összevonásával járó névmegtartási határozatot.

És bár 2006 óta az akkori esztergomi képviselőtestületi döntés értelmében az Esztergom-Pilisszentlélek elnevezéssel él a falu, a 2016-ban megtartott falugyűléseken az az igény fogalmazódott meg, hogy a település neve ezentúl csupán Pilisszentlélek legyen.

Az esztergomi képviselő-testület legutóbbi ülésén elvi döntést hozott a pilisszentlélekiek fenti igényével kapcsolatban, mely döntés folyományaként támogatásáról biztosította a falu lakóit szándékukról, illetve kezdeményezte a felsőbb szintű hivataloknál a névváltoztatási eljárást.

A Pilisszentlélek név a köznyelvben is használatos, a településhez érkezve is ez a név áll a várostáblán, illetve külön postai irányítószámmal rendelkezik, mely a 2508.

Az önálló községalakításhoz ugyan nincsenek meg a falu esetében a feltételek, de az esztergomi közgyűlés a szimbolikus döntéssel a közös elgondolás szerint gazdagabbá teheti a közel hétszáz éves falu történelmét.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.