Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2015. Szeptember 11. 10:38, péntek | Helyi
Forrás: sajtóközlemény

Remete és panel nyert a pályázaton

Remete és panel nyert a pályázaton

Szeptember 10-én a közönség intenzív érdeklődésével nyílt meg a Digitális pillanatok elnevezésű tárlat. A kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház galériájában megtartott megnyitó egyben díjátadó is volt…

… a kiállításon ugyanis megnézhették az érdeklődők a VI. Komárom-Esztergom Megyei Fotópályázatra jelentkezők alkotásaiból készült kollekciót.

A Digitális pillanatok című fotótárlat megnyitóján köszöntőt mondott Romanek Etelka polgármester és Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. A kiállításra bekerült munkákat Mónos Gábor fotóművész, a zsűri elnöke méltatta, elemezte röviden.

A megyei fotópályázatra 32 pályázótól közel háromszáz fotó érkezett be, ezek közül a zsűri harminckettőt tartott kiállításra méltónak és ebből 15-öt ismert el díjakkal. A pályázók több – portré, táj és épület, természet, környezet illetve vegyes – kategóriában adhattak be fotókat.

Emberábrázolás, portré kategóriában Gál Cecília Remete című képe lett a legjobb, a táj és épület kategóriában pedig Tóth-Piusz István Panel című alkotását értékelte legtöbbre a zsűri. Aki a virágot szereti című fotójával Mráz Edina lett a természet kategória elsője, Tóth-Piusz István pedig a környezet kategóriában újrázott November végén című kompozíciójával. Az egyéb kategóriában Bartók Andrásné Gyöngyvér A szép Galathea című alkotása lett a legjobb.

A fotókiállítás a Féja Géza Közösségi Házban szeptember 21-éig, majd az esztergomi Művelődési Házban október 5-éig lesz megtekinthető.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.