Városlista
2026. június 11, csütörtök - Barnabás

Hírek

2020. Június 02. 09:36, kedd | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Rendre dzsuvát hagynak maguk után a bulizó fiatalok Esztergomban

Rendre dzsuvát hagynak maguk után a bulizó fiatalok Esztergomban

Nem az a baj, hogy szórakoznak, és jól érzik magukat, hanem, hogy kulturálatlanul teszik!

Már tarthatatlan a helyzet, és remélem, történik bármiféle változás – írta levelében olvasónk, aki fotókat is küldött az újabb esetről.

Mint kifejtette: Esztergomban a Kis-Duna sétányon a zeneiskola melletti hajó kikötőhöz járnak ki fiatalok italozni és szórakozni. Ezzel, mint fogalmazott semmi probléma nincs. De a hangoskodással és még, ami vele jár, azzal viszont már sokkal inkább.

„Itt a lakásunk ezen a gyönyörű sétányon, és amikor reggel kiülnénk kávézni vagy csak élvezni a látványt, akkor a csatolt képeken látható látvány fogad! Felháborít, hogy ezt így lehet és megengedik maguknak, hogy szemeteljenek! Hogy nincs bennük annyi, hogy elvigyék egy közeli szemeteshez. Hozzátenném, hogy körülbelül 15-18 éves gyerekekről beszélek, akikben már egy társadalmilag elfogadott alapillem ki kellett volna, hogy alakuljon, de még a látszatát sem keltik, és mondhatom, hogy hiába panaszkodunk a hajléktalanokra, ameddig a saját normális körülmények közt nevelkedő gyermekeink ilyen mocskot hagynak maguk után. Amíg az önkormányzat össze nem szedi, addig el vannak mellette!” – részletezte.

A szórakozó fiatalok közül az egyikük megkereste szerkesztőségünket is kifejtette álláspontját:

„Ami a képen is látható szemét, azt NEM mi termeltük oda. Amit mi odavittünk, azt haza is. Nem, nem dobtuk el, nem, nem tapostuk és dobtuk a Dunába sem. Mi sem vagyunk ennyire igénytelen és rendetlen fiatalok. A sok szemét, ami ott van, nem egy 10 fős társaság műve, hanem több emberé is. Nem messze onnan, nem is egy hajléktalan lakik, tanyázik, akik ugyanúgy, ahogy a többi ember, aki oda hordja a szemetet, nagy szeretettel rongál. A környéken nincsen sok szemetes (sőt 1-2 talán) és, aki trehány eldobja. Ennyit szerettem volna elmondani, remélem segíthettem megérteni és egy kicsit más szemszögből elmondani a dolgot” - részletezte.

Kapcsolódó cikk:

Nemcsak a fiatalok tesznek felháborítót Esztergomban

Korábbi cikkek - több rongálás is történt Esztergomban:

Ismét szomorú rongálás történt

Rongálás után megint rongálás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.