Hírek
2014. Július 11. 14:49, péntek |
Helyi
Forrás: KEMRFK - fotó: illusztráció
Rendszámtáblákkal trükközött egy esztergomi férfi

Rendszámtáblákkal trükközött, hogy elkerülje az útdíj megfizetését, de a rendszert és a rendőröket nem tudta átverni az esztergomi gyanúsított.
Előbb a forgalomból kivont és megsemmisítésre leadott régi tehergépjárműve rendszámát szerelte fel járművére K. Csaba, hogy ne kelljen útdíjat fizetnie, majd az eredeti hatósági jelzésen is kicserélte a betűket és számokat. A hatóságok rájöttek a trükkre és a rendőrség csalás bűntett, valamint egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított vele szemben.
Az esztergomi férfi először 2013. december 12-én hajnalban cserélte ki a rendszámtáblákat, majd ezt követően még további három alkalommal trükközött. Előbb a két tehergépkocsi hatósági jelzését variálta át. Ezt, a gyanúsított állítása szerint, csak egy alkalommal tette meg. A továbbiakban a forgalomban lévőnek változtatta meg a betűit és számait. Nem tette tönkre az eredeti rendszámtáblát, otthon rajzolt magának egy másikat. A P betűt B-re cserélte ki a 7-es számot 4-esre váltotta ki. 2014 januárjában már ez utóbbit használta, mikor Gönyűre tartva áthaladt az útdíj megfizetését ellenőrző kapun. Miután keresztülhajtott a figyelőponton, visszahelyezte az eredeti hatósági jelzést. K. Csabát nem vette őrizetbe a büntetőeljárást folytató Komáromi Rendőrkapitányság, a férfi szabadlábon védekezhetett. Az eljárást a rendőrség július 9-én lezárta és vádemelési javaslattal megküldte a Komáromi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.