Hírek
2016. Június 30. 13:01, csütörtök | PR
Reptéri parkolás kisokos – mert megéri a kocsit a repülőtéren hagyni!

Itt a nyári utazós szezon, egyre többen vásárolnak repülőjegyet, egyre többen érdeklődnek a reptéri parkolás lehetősége iránt.
A bud.hu munkatársai szerint ma már kezd eltűnni az a tévhit az emberekből, hogy a reptéri parkolás drága és nem éri meg, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy egyre több embert foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan tudnak a legegyszerűbben kijutni az indulási helyszínre.
Míg régebben alig használták a repülőtéri parkolókat, sőt, sokan inkább kerülték is ezt a lehetőséget, mert nagyon drágának tartották, ma már sokkal többen érdeklődnek iránta, hiszen a kedvezmények, a mellé járó szolgáltatások egyre kedvezőbbek az utazók számára is. A megnövekedett érdeklődés talán annak is köszönhető, hogy a repülés már nem áll annyira távol tőlünk, hogy vannak olyanok, akiknek a repülőgép is egy egyszerű közlekedési eszközzé vált.
A határok elmosódnak, távolságok szinte már nincsenek, a lehetetlen is egyre messzebb kerül az emberektől. A repülőgéppel való utazás misztifikálása egyre inkább áttér egy hétköznapi utazási formává. Ez pedig azt jelenti, hogy ha repülővel utazunk, akkor az autót egyszerűen csak leparkoljuk az általunk kiválasztott, a parkolási időnek megfelelő repülőtéri parkolóban.
Parkolási lehetőségek – akár ingyen?
A Terminál bejáratánál van lehetőség arra, hogy 5 percig ingyenes parkoljunk. Ez a megoldás azok számára kiváló, akiket ki tud vinni egy kedves ismerős vagy rokon a reptérre, vagy éppen az érkezésre tud értük jönni. Mivel a reptér nincs annyira messze Budapest belvárosától, és ha már tud ingyenes parkolni, akkor ez egy kiváló és költséghatékony megoldásnak bizonyul.
Különféle parkolók – de hogyan válasszak?
A reptér többféle parkolási lehetőséget kínál, többféle parkolója is van. A parkolók abban különböznek egymástól, hogy milyen extra szolgáltatásokat nyújtanak, illetve hogy milyen messze vannak a Terminál bejáratától. Természetesen – mielőtt még valaki itt hagyná abba a cikk olvasását, mert úgy képzeli, hogy 20 percet kell a csomagjaival gyalogolnia a bejáratig annak gyorsan elmondjuk, hogy – a gyaloglás maximum 6-10 perc, hiszen ilyen távra van a legtávolabbi parkoló.
A parkolót egyébként az alapján kell kiválasztani, hogy hány napra utazunk el – vagy hány napra érkezünk a városba. A Premium Parkoló ki- és beszállásra szolgál, a Terminál Parkolóban már a rövidtávú látogatások idejére is ott hagyhatjuk az autót. A Business Parkoló és természetesen az összes Holiday Parkoló a több napos utazások idejére nyújt biztonságot a kocsi számára.
Amikor már kiválasztotta a parkolót, akkor szükséges elolvasni a különféle kedvezményeket a reptéri parkolás lehetőségével kapcsolatban, hiszen lehetséges, hogy éppen arra az időszakra ajánl valami kihagyhatatlan ajánlatot a reptér. Az akciók mellett érdemes az online foglalás lehetőségét is igénybe venni, hiszen azzal is járnak bizonyos kedvezmények. A behajtás előtt több mint egy órával kell lefoglalni a parkolóhelyet, így akár 25 százalék kedvezményt is kaphat a parkolási díjból!
Extrák
Egy repülőtéren soha nem feledkezhetünk meg az extrákról, a bud.hu-nál ez azt jelenti, hogy a reptéri parkolás mellé például egy ingyenes autómosást is igénybe vehet. Még mielőtt azt mondaná, hogy Önt ez nem érdekli, olvasson utána a technológiának, talán akkor már nem is hagyja annyira hidegen ez az extra szolgáltatás. Az autómosás ugyanis nem a hagyományos vizes módszerrel, hanem egy kiváló törlőkendővel történik, tehát olyan lesz az autója utána, mintha a polírozást is kérte volna a mosás mellé.
A nagyobb autók számára már extra helyeket is kínál a reptér, amely szintén kiváló megoldás ha a reptéri parkolás mellett dönt. A XXL méretű parkoló igénybe vételéhez pedig nem kell extrákat fizetni.
Ha ez még mindig nem lenne elég érv a reptéri parkolás mellett, akkor olvasson utána a további lehetőségeknek a reptér honlapján.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 08. 16:43, csütörtök | PR
K&H: kivárnak a vállalatok az innovációval
a hatékonyságnövelő digitalizáció a magas infláció nyertese
2023. Június 08. 10:26, csütörtök | PR
Hogyan vált lehetséges extra forrássá az online sportfogadás Magyarországon a válság idején?
2023. Június 06. 10:44, kedd | PR
Itt a segítség beázás esetén!
A kárpit- és szőnyegtisztító egy kifejezetten sokoldalúan felhasználható eszköz. Nem csak ipari, hanem lakossági környezetben egyaránt hasznát veheti az ember még a legváratlanabb szituációkban is.
2023. Május 29. 09:13, hétfő | PR
Hogyan vedd rá magad az aktív testmozgásra? Praktikus tippek életmódválóknak!
Ha szeretnénk egészségesebben élni, akkor a rendszeres testmozgást sem hanyagolhatjuk. Azonban azok, akik megszokták a passzív életvitelt, komoly kihívásokkal szembesülhetnek, mikor ezen változtatni próbálnak.