Városlista
2019. június 26, szerda - János

Hírek

2017. Január 06. 05:00, péntek | Kék hírek
Forrás: mti

Részeg sofőr gázolt, majd el akart menekülni

Részeg sofőr gázolt, majd el akart menekülni

Többszörösen büntetett előéletű férfi gázolt el két embert a fővárosban a minap. Sosem volt jogosítványa ráadásul többször elkapták ittas vezetésért. Előzetesbe került.

Halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása gyanújával előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön azt a férfit, aki Budapest VIII. kerületében január 2-án felhajtott személygépkocsijával a járdára és elütött két gyalogost - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya az MTI-t, jelezve, hogy a gyanúsítottnak soha nem volt jogosítványa.

A közleményben emlékeztettek arra: a férfi hétfő délelőtt a Baross utca és az Illés utca kereszteződésében felhajtott a járdára, ahol elütött két ott várakozó gyalogost, majd egy oszlopnak ütközött. A balesetet követően el akarta hagyni a helyszínt, de a jelenlévő járókelők visszatartották.

Az ügyészség szerint a gyanúsítottnak a baleset után tanúsított magatartása, a cselekmény tárgyi súlya, valamint a kiszabható büntetés mértéke megalapozza annak veszélyét, hogy a férfi megszökne vagy elrejtőzne, ezért a hatóság az előzetes letartóztatását indítványozta. Ugyanis a kiszabható halmazati büntetés két évtől tizenegy évig terjedő szabadságvesztés lehet - tették hozzá.

A bíróság indokolásában hangsúlyozta, hogy a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, korábban vagyon elleni bűncselekmények mellett több alkalommal ittas járművezetés vétsége miatt is elítélték. A férfi annak ellenére ült ittasan a volán mögé, hogy jogosítványa soha nem volt, illetve a járművezetéstől is eltiltották.

A bíróság ezért megállapította, hogy a gyanúsított tudatosan szembehelyezkedik a közúti közlekedési normákkal, a vele szemben alkalmazott szabálysértési és büntetőjogi szankcióknak esetében nincs visszatartó erejük. A bíróság ezért nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására.

A végzés nem jogerős, a védő házi őrizet elrendeléséért fellebbezett - tartalmazza a törvényszék közleménye.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Június 26. 08:48, szerda | Kék hírek

Többször is robbantással fenyegetőzött egy 63 éves férfi

Bosszúból hívta fel a 112 segélyhívó számát és két épület felrobbantásával is fenyegetőzött az a 63 éves férfi, akit az újpesti rendőrök egy hegyvidéki lakásban fogtak el a minap.

2019. Június 25. 16:03, kedd | Kék hírek

Családjával segített elő prostitúciót egy paksi nő

Prostitúció elősegítése miatt kihallgatott a rendőrség négy embert, akik prostituáltaknak adtak bérbe egy paksi házat – írta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.

2019. Június 24. 06:14, hétfő | Kék hírek

Több jármű ütközött az M5-ös autópályán

Négy személyautó ütközött össze az M5-ös autópályán Felsőpakonynál, torlódásra kell számítani – írta a rendőrség vasárnap este a honlapján.

2019. Június 23. 17:43, vasárnap | Kék hírek

Megszurkálta gyerekkori barátnőjét

A budapesti rendőrök fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.