Hírek
2024. Február 25. 08:41, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Román miniszterelnök: Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája

Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája - jelentette ki Marcel Ciolacu román miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Kovásznán, pártja megyei szervezetének tisztújító gyűlésén.
Az Agerpres hírügynökség által idézett politikus magyarázatképpen azt mondta: amikor a székelyeknek autonómiájuk volt, azt nem a románoktól "kapták", mi több, nem is a románok "vették el tőlük".
Hozzátette: nem érti "hol hibáznak, miért harcolnak egymással", amikor a történelem folyamán a románok és székelyek sosem harcoltak egymás ellen.
"Ha valami igazságtalanság érte őket (székelyeket), akkor az a szászoktól és magyaroktól származott, Vitéz Mihály lobogója alatt együtt harcoltunk. Inkább a történelmet kellene a gyerekeinknek megtanítanunk, mielőtt kővel dobálnánk egymást" - fejtette ki a PSD elnöke.
Úgy vélekedett: vannak fájdalmas történelmi tények, amin a mai nemzedék már nem tud változtatni, de párbeszéd révén jobb jövőt tud építeni, olyan jövőt, amely elsősorban a tiszteleten, nem pedig a gyűlöleten alapul.
Marcel Ciolacu szombaton délelőtt Maroshévízen (Toplita) a PSD Hargita megyei szervezetének tisztújításán is részt vett, ahol szintén kitért a Székelyföld autonómiájának kérdésére. Kijelentette: soha nem fog olyan törvényeket támogatni, amelyek előnyben részesítenék valamely romániai etnikai közösség tagjait.
"Mindannyian egyenlőek vagyunk, tisztelnünk kell egymást. Abban az esetben, ha nem tiszteljük egymást, a jogrendnek kell érvényesülnie, mert így működik a demokrácia, nincs anarchia" - idézte a kormányfőt az Agerpres.
Megállapította: az etnikai alapú autonómia témája a választási kampányok idején szokott megjelenni a közbeszédben.
"Mi normális országban szeretnénk felnevelni a gyermekeinket. Ehhez elsősorban az kell, hogy viselkedjünk normálisan. Vessünk már véget a Székelyföld autonómiájáról szóló ostobaságoknak. Soha nem volt és soha nem is lesz. (...) Ezek a témák és ellenségeskedések a választások idején bukkannak fel, ez a politikai vezetők módszere a választók mozgósítására. Elmúltak már azok az idők" - jelentette ki a román miniszterelnök.
Marcel Ciolacu - arra hivatkozva, hogy az RMDSZ elnöke Hargita megyében született - Kelemen Hunornak is üzent. Szerinte a normalitás gesztusa lenne, ha az RMDSZ a jelöltlistájára a román pártok egy képviselőjét is felvenné. Cserében ígéretet tett arra, hogy ő is felveszi az RMDSZ egyik képviselőjét a PSD bukaresti jelöltlistájára.
"Ez a normalitás gesztusa lesz, ami azt mutatja, hogy mindannyian románok vagyunk" - mondta a román kormányfő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Külföld
Bemutatta béketervét Trump, az izraeli gázai konfliktusra vonatkozóan
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.