Hírek
2014. Február 13. 07:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Sérti a mártírok emlékét a Jobbik Esztergomba hirdetett gyűlése

Tiltakozik a Mazsihisz az ellen, hogy politikai gyűlést akar tartani a Jobbik pénteken a volt esztergomi zsinagógában, mert ez sérti a mártírok emlékét - jelentette ki a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.
Zoltai Gusztáv szerdán budapesti sajtótájékoztatóján közölte: támogatják azt a kezdeményezést is, amelynek keretében több civil szervezet a gyűlés tervezett időpontjában demonstrálni akar a Jobbik lépése ellen.
A Mazsihisz vezetői vallási ünnepük miatt nem vehetnek részt a demonstráción, de a mártírok emléke megköveteli, hogy tiltakozzanak - tette hozzá.
Zoltai Gusztáv felidézte, hogy a zsinagóga - amelyet eredeti állapotában állítottak helyre - ma már nem templomként működik. A helyi hitközség az épületet 1963-ban eladta az államnak, és 2006 óta kulturális intézménynek ad otthont. Ennek ellenére úgy gondolják, hogy a Jobbik gyűlése sérti az emberi méltóságot.
A tiltakozást szervező Elég volt elnevezésű Facebook-oldal aktivistája, Drelyó Ágnes a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a tervek szerint már a Jobbik-rendezvény kezdési időpontja előtt a helyszínen lesznek, és békés demonstrációra készülnek, ám meg akarják akadályozni a fórumot.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke ugyancsak azt hangsúlyozta: azért támogatják a civil kezdeményezést, mert megengedhetetlennek tartják az esztergomi mártírok emlékének megbecstelenítését.
A Jobbik a 2010-es választási kampányban is a volt zsinagógába hirdette meg esztergomi lakossági fórumát, ám akkor az épület tulajdonosa, a helyi önkormányzat zsidó szervezetek tiltakozása nyomán végül nem engedélyezte a rendezvény megtartását az épületben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.