Hírek
2015. Május 12. 12:08, kedd |
Helyi
Forrás: Önkormányzati sajtóközlemény
Solex-túra Franciaországból Esztergomig
Május közepén a Franciaországból indul el egy elszánt motoros csoport, hogy az 1440 kilométeres táv leküzdése után Esztergomba érkezzen.
Az igazi kihívást a járművek okozzák majd: a résztvevők egy része Solex segédmotor-kerékpáron teszi majd meg a távot.
Az autó-motor sport töretlen népszerűségével is magyarázható, hogy a kétkerekű járgányok versenyeken nem szereplő, de a civilek körében használatos egyes márkáit szintén nagy rajongás övezi. Elég a magyarok által korábban favorizált Babettát említeni, mely kismotor kerékpár még filmeken – Linda tévésorozat és az Üvegtigris részeiben is – komoly szerepet kapott. Hasonló ázsiója van a francia illetőségű Solex kismotoroknak. A megbízható és fürge francia mocik új reneszánszukat élik, ennek köszönhetően egymást érik a különböző Solex kupák, Solex motoros versenyek, versenytúrák. Mivel néhány éve még Magyarországon is működött Solex összeszerelő üzem, illetve jelenleg is tart fenn hazánkban a cég alkatrészgyártó üzemet, a francia cég úgy döntött, hogy a következő Solex motor túrát nálunk, egészen pontosan Esztergomban tartja.

A részletekről tegnap a Városházán egyeztettek a szervezők Romanek Etelka polgármester-asszonnyal. Az esemény augusztus 17-étől 22-éig tart majd, a Solex motorosok hivatalos köszöntése 18-án, a város főterén lesz, de az azt követő napokban is számos módon kínálnak látványosságot Esztergom számára a francia motorkerékpárosok, valamint a márka hazai rajongóinak hada.
De mi is az a Solex?
A sokak számára furcsa jármű leírását a leghitelesebb hazai forrástól, a Solex Baráti Kör által közzétett leírásból ollóztuk:
Hivatalosan a Solex vagy más néven Velosolex segédmotoros kerékpár, de egyesek szerint motorral hajtott bicikli, motoros kerékpár, melynek első (!) kerekét egy 49 cm3-es kétütemű motor hajtja dörzskerék segítségével. Végsebessége 35 km/óra körül van (de léteznek ennél jóval fürgébb speciális kivitelek), a motor leállítása és indítása dekompresszorral történik.

A Solex szinte minden tekintetben más mint a többi kismotor. Igazi technikai unikum. Motorjának főtengelye csupán egyik oldalon csapágyazott, de ott nagyon! Automata kuplungja alig fél tucat alkatrésszel, egyedül gondoskodik az indításról, üresjáratról, elindulásról. Gyufás doboznál alig nagyobb, úszó nélküli porlasztóját benzinszivattyú táplálja, az erőátviteli rendszere pedig egy első kerékre ható dörzsgörgőből áll. A motor felőli dörzsgörgő különleges műkőből készült, a gumi gyárilag kifejezetten dörzshajtásra készült, nagyjából 6-8000 kilométerenként van szükség abroncscserére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
