Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2013. Szeptember 04. 08:32, szerda | Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK

Sörözés közben találták ki, hogy lopjanak

Sörözés közben találták ki, hogy lopjanak

Sörözés közben találta ki és beszélte meg a lopás részleteit két dorogi férfi, akik a régi bánya területéről loptak kábelt hétfőn. Kedden már el is fogták őket a rendőrök.

Rézkábelt lopott a régi dorogi bánya területéről két férfi hétfőn éjszaka, ám sokáig nem örülhettek, mivel tegnap már el is fogták őket a dorogi rendőrök. A 33 éves K. Attila és a 45 éves B. László gyanúsítotti kihallgatásokon részletes beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy sörözés közben merült fel bennük a pénzszerzés e változata. A részleteket az italozás során beszélték meg, az elkövetéshez használt vasfűrészt egy ismerősüktől kérték kölcsön. A két férfi sötétedés után ment el a bányához és szintén sötétben távozott 100 méternyi vörösréz vezetékkel, melyet „lenyúzás” után másnap értékesítettek. K. Attila és B. László ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.