Városlista
2019. június 17, hétfő - Laura

Hírek

2019. Január 12. 15:00, szombat | Belföld
Forrás: mti

Speciális táblák csökkentik a balesetek számát Vasban

Speciális táblák csökkentik a balesetek számát Vasban

Eredményesnek tartja figyelemfelhívó táblák kihelyezését veszélyes útszakaszokra a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, ezért folytatják az akciót - közölte a közlekedésrendészeti osztály vezetője az MTI-vel.

László Péter alezredes elmondta: a speciális, színes táblák kihelyezése után az érintett útszakaszokon 50-80 százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, és azóta ezeken a szakaszokon nem halt meg senki. Hozzátette: a korábbi balesetek döntő többsége a járművezetők tudatos szabályszegése vagy figyelmetlensége miatt következett be.

Az első figyelemfelhívó táblát 2016. december 14-én állították fel Nagysimonyi és Tokorcs között, ahol korábban több súlyos, köztük két halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt.

Mivel a tapasztalatok kedvezőek voltak, 2017-ben több hasonló táblát helyeztek ki a megyei rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottságának javaslatai alapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának munkatársai például a Tömörd és Vasasszonyfa közötti, a Szombathely és Ják közötti, valamint a Csepreg és Horvátzsidány közötti útszakaszokra, s még további három helyszínre - közölte László Péter, hozzátéve: legutóbb tavaly december közepén a 84-es főúton, Gérce és Rábapaty térségében helyeztek ki táblát, a következő időszakban pedig még három helyszínre terveznek ilyet.

Az osztályvezető megjegyezte: a figyelemfelhívó táblák áthelyezhetők, mindig oda viszik, ahol a baleseti adatok szerint a legveszélyesebbnek ítélik az adott útszakaszt.

Vas megyében évente több mint ötszáz, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történik, ezek közül tavaly 21 volt halálos kimenetelű.

Címkék: baleset, rendőrség, tábla, vas

Ezek érdekelhetnek még

2019. Június 17. 07:28, hétfő | Belföld

Ötnapos ülésbe kezd a Parlament

Ötnapos üléssel folytatja munkáját ezen a héten az Országgyűlés.

2019. Június 17. 05:01, hétfő | Belföld

Változékonyabb lesz az időjárás a héten

A héten változékonyabb lesz az időjárás: a napsütés mellett zivatarokra is készülni kell. Ezzel együtt továbbra is jellemzően 25-30 fok körül alakulnak a maximumok

2019. Június 17. 05:00, hétfő | Belföld

Csökkennek egyes közjegyzői díjak

A július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat

2019. Június 16. 18:04, vasárnap | Belföld

Soron kívüli kémiai szúnyogirtás lesz a Balatonnál

Újabb kémiai szúnyogirtást rendel el a Balatonnál keddtől az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) - közölte a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.