Hírek
2014. Január 17. 07:49, péntek |
Helyi
Forrás: lvp/fcesztergom.hu
Suzuki Kupa: patinás klubok csapatai Esztergomban

Hatodik alkalommal zajlik le vasárnap a Suzuki Futsal Cup U-15 Nemzetközi Utánpótlás torna a Pézsa Tibor Sportcsarnokban. A kupán olyan klubok is képviselik magukat, mint az Újpest, az MTK vagy a Vasas.
A hatodik Suzuki téli teremtornát az Esztergomi Futball Club szervezi a Magyar Suzuki Zrt. támogatásával. A rendezvényen tíz csapat vesz részt, amelyet a szervezők sorsolással két csoportba osztottak be.
Idén a tavalyi kupagyőztes és egyben házigazda FC Esztergom mellett a Puskás Akadémia, a Vasas Akadémia, az MTK Hungária FC, az Újpest FC, a Dunaújváros, a Lábatlan, a Komarno, a Duslo Sala és a Zeliezovce csapatai versenyeznek a díszes serlegért. Kiemelt volt csapatunk a kupagyőzelem miatt és a mezőnyből első helyre rangsorolt Vasas Akadémia korosztályos csapata, aki vezeti az első osztályt. A többi csapatot pedig a szervezők kisorsolták a fent említett két együttes neve mellé.
Az "A" csoportban az FC Esztergom mellé a Puskás Akadémia, Dunaújváros PASE, Duslo Sala és a Zeliezovce került.
A "B" csoportban pedig három budapesti klub, sorrendben a Vasas Akadémia, az MTK és az Újpest, valamint a Lábatlan és a szlovákiai Komarno csapata szerepel majd.
A torna U15-ös korosztályra van kiírva, ezúttal az 1999-es és fiatalabb születésű labdarúgók mutathatják meg a városi sportcsarnokban a tudásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.