Hírek
2018. Május 31. 13:17, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/police.hu
Szabálytalanul előzött, meghalt az utasa a 10-es úton – Vádat emelnek
Vádemelést javasolt a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik szabálytalanul előztek és miattuk meghalt egy autó utasa a 10-es úton két évvel ezelőtt. A rendőrök most zárták le a nyomozást.
A 10-es számú főúton Budapest irányából Dorog felé közlekedett SMART típusú kocsival egy 28 éves dorogi férfi 2016. szeptember 2-án este. J. István és az előtte haladó Chevrolett Lacetti vezetője szabálytalanul, a záróvonalat átlépve, a forgalom elől elzárt területen keresztül kezdte meg az előttük haladó járművek előzését. A Chevrolett Lacetti vezetője még időben be tudta fejezni a manővert, amikor szemből egy szabályosan közlekedő autó érkezett.
J. István, a SMART vezetője, hogy elkerülje az ütközést, próbált visszatérni a sávjába, azonban az előzött járművek közül legelöl haladó Ford Escort vezetője, V. Zoltán a felfestett forgalom elől elzárt területre ráhajtva nem tartotta be a jobbra tartás szabályát, így elzárta a kitérés lehetőségét a SMART vezetője, J. István előtt, aki nekiütközött a Ford Escort bal oldalának, majd járművével felborult. Az ütközés következtében a J. István által vezetett SMART utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.
Az ügyben az Esztergomi Rendőrkapitányság J. István és V. Zoltán ellen is eljárást indított halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A büntetőeljárást a rendőrség a napokban befejezte, és vádemelési javaslattal élt az illetékes ügyészség felé.

Borzasztó sok a baleset Esztergom környékén – Miért?



Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
