Hírek
2017. Június 15. 11:53, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - fotó: Hot
Szakított Hajdú Péter esztergomi barátnőjével?
Szakított esztergomi barátnőjével Hajdú Péter - legalábbis a Bors erről cikkezik. Eszter is megszólalt a lapnak az ügyben.
Még március elején írtuk, hogy esztergomi lány Hajdú Péter új barátnője. Eszter 12 évesen került el Esztergomból egy bentlakásos gimnáziumba, jelenleg pedig operatív menedzser egy reklámügynökségnél.
Most azonban a Bors szerint elképzelhető, hogy szakított 14 évvel fiatalabb kedvesével a műsorvezető-producer.
Ahogy a lap írta: egy ideje eltűntek a pár közös, szerelmes fotói az internetről, jó egy hónapja nem láthattunk képeket róluk. Mindezzel kapcsolatban a páros egyik közeli barátja beszélt a Borsnak. Elmondta, hogy nagy valószínűséggel nincs minden rendben Péter és Eszter között, a műsorvezető ráadásul több barátjának is említette, hogy nem fogja bemutatni Esztert a gyermekeinek, ami Hajdú Péternél egyenlő a szakítással…
A lap megkereste a 28 éves lányt, aki először sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést, majd később visszahívta a Bors szerkesztőségét, és azt közölte, minden rendben közte és Péter között.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.

