Hírek
2012. Október 25. 09:52, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp
Százéves a pilisszentléleki óvoda
Százéves a pilisszentléleki óvoda, melyet a közelmúltban ünnepeltek meg a helyiek. Az évfordulón régi és mostani óvodások, óvodapedagógusok, meghívott vendégek vettek részt, valamint Esztergom és Párkány polgármestere.
A százéves ünnepen Farkasné Schmidt Mária köszöntötte a jelenlévőket, majd tizennégy pilisszentléleki óvodás kétnyelvű műsort adott elő, ezt követően pedig a helyi Pávakör előadása következett. A fellépők után Tétényi Éva mondott beszédet, a polgármester elmondta, hogy mennyire fontos az óvodai nevelés és az óvónők szerepe a gyermekkor meghatározó szakaszában, valamint hozzátette, hogy Esztergomban és a térségben milyen harmonikus a szlovák magyar együttműködés.
Tétényi Évát követően a majd 30 éven át az óvodában dolgozó vezető óvónő, Tóth Péterné, szólt a jelenlévőkhöz, aki kiemelte, hogy az első mondat, amit a település szlovákul megtanult, az „Otvorte pusu!” – Nyisd ki a szád! volt, amit a gyermekek ebédeltetésénél naponta kellett használni. Tóth Péterné hozzátette, hogy a leghasznosabb tanácsot elődjétől kapta, aki szerint: „Szeresd meg a falut, szeresd meg az itteni embereket és akkor a falu is megszeret téged, és mindenben segíteni fog!” Az egykori óvónő kifejtette, hogy mindez éppen így történt.
Az ünnepi köszöntő után a volt és jelenlegi vezető is megköszönte a falu lakóinak, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatnak, a Béke és Igazság Pilisszentléleki Modell Alapítványnak, a szülői közösségnek a számtalan segítséget és támogatást. Végül pedig az ünnepség egy tortával és az óvoda falán elhelyezett emléktábla avatásával zárult.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
