Hírek
2021. Szeptember 23. 18:26, csütörtök | Helyi
Szenior örömtánc Esztergomban is

Az Alzheimer Világnap és Világhónap rendezvényeihez kapcsolódva örömtáncoltak a szép korú hölgyek és urak ma délután a Széchenyi téren.
Az Alzheimer Világnapot 1994-ben indította útjára a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával és mára már több mint 80 ország vesz részt benne. Hazánk 2011-ben csatlakozott ehhez a rendezvényhez.
Minden év szeptember 21-én, tömegek részt azokon az eseményeken, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimer Világnapra. Az ADI és a helyi Alzheimer Társaságok hatodik éve szeptemberben tartják az Alzheimer Világhónapot. A globális kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a demenciával élők drasztikusan növekvő számára.
A Világhónap egyik fontos eseménye a szenior tánc, ugyanis tudományos kísérletek igazolják, hogy a rendszeres táncolás hatására a demencia kialakulása 76%-kal késleltethető.
A szenior örömtáncnak azért van különösen nagy jelentősége, a demencia késleltetésében, mert a könnyen elsajátítható és nem megterhelő mozgá, valamint a közösségi élmény mellett az agyat is tornáztatja. Javítja a memóriát, az orientációt, nem igényel előzetes tánctudást.
A baráti hangulatú, minden kényszertől és elvárástól mentes órák enyhítik az idős emberek esetleges elmagányosodását, visszavezetik őket a közöségi élet területére.
Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott a mai, esztergomi örömtánc is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 29. 21:40, kedd | Helyi
Kilenc teherautónyi adományt küldött a Richter Gedeon gyógyszeripari vállalat az Esztergomi SZC Bottyán János Technikum részére
2025. Április 15. 13:06, kedd | Helyi
ELLENŐRIZÜNK A TUNING TALÁLKOZÓN
Az esztergomi rendőrök is ott voltak azon az autós rendezvényen, ahol több szabálytalanságra is fény derült.
2025. Április 02. 09:38, szerda | Helyi
TÖBB TUCAT BALHÉÉRT FELELHET
A tatabányai nyomozók befejezték az eljárást az ellen a 26 éves férfi ellen, aki lopásokat, rablást, garázdaságot és testi sértést is elkövetett.