Városlista
2026. január 15, csütörtök - Lóránt

Hírek

2024. Március 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

Szentkirályi Alexandra: a kormány jelentősen növelte az egészségügyi kiadásokat

Szentkirályi Alexandra: a kormány jelentősen növelte az egészségügyi kiadásokat

A kormány kiemelt célja, hogy a magyar emberek jó egészségügyi ellátást, az egészségügyi dolgozók pedig még nagyobb megbecsülést kapjanak, ezért az egészségügyre fordított kiadások összegét jelentősen növelte

- mondta a kormányszóvivő szombaton Facebook-oldalán közzétett videójában.

Szentkirályi Alexandra azt mondta: az egészségünk a legnagyobb kincsünk, és ha betegek vagyunk, akkor szeretnénk a legjobb kezekben lenni és megkapni mindent, ami a gyógyuláshoz kell.

Hangsúlyozta, hogy 2010-hez képest ma majdnem az akkori összeg háromszorosát fordítja a kormány egészségügyre.

Az elmúlt években több ütemben emelték az orvosok és az ápolók bérét, és a béremelést a mostani háborús idők ellenére is folytatják - tette hozzá.

Kiemelte, hogy márciustól újabb, átlagosan 20 százalékkal nő az ápolók alapbére; a legutóbb béremelés tavaly júliusban volt, akkor 18 százalékos emelést hajtottak végre.

A mostani emeléssel 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete - jelezte a kormányszóvivő.

Kifejtette, hogy 2010-ben az ápolók havi átlagkeresete 170 900 forint volt, most pedig majdnem meghaladja a 800 ezer forintit.

Úgy folytatta, hogy a kórházakat és a rendelőket is fejlesztik: felújítottak 91 vidéki kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást és 23 új rendelőintézetet, valamint 34 új mentőállomást építettek. A Magyar Falu Program keretében 600 falusi orvosi rendelőt újítottak fel, illetve építettek, de támogatják az orvosok és az ápolók eszközbeszerzéseit is. 2010 óta több mint ezer mentőautót cseréltek le, és a mentőszolgálat közreműködésével új sürgősségi ügyeleti ellátást működtetnek - sorolta Szentkirályi Alexandra.

A szóvivő szerint sok egészségügyi szolgáltatás elérhető már interneten: orvosi receptek, egészségügyi dokumentumok és időpontfoglalás is.

"Tudjuk, hogy még sok teendő és feladat van a kórházakban, a falvakban és a városokban egyaránt. Az egészségügyi dolgozóknak ezúton is köszönjük áldozatos munkájukat és jó egészséget kívánunk" - fogalmazott a kormányszóvivő.

Címkék: egészségügy

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld

Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható

2026. Január 15. 07:27, csütörtök | Belföld

Petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

A \"brüsszeli háborús terv\" finanszírozása elleni petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld

Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll

Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.