Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2013. Szeptember 26. 08:02, csütörtök | Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter

Szenttamási Napok harmadszor – hétvégi program

Szenttamási Napok harmadszor – hétvégi program

Játszóház, kézműves foglalkozások, koncertek és számos program: harmadszor rendezi meg ezen a hétvégén a Szenttamás Barátai Egyesület Esztergomban, a Szent Tamás-hegyen Szenttamási Napokat.

Szombaton és vasárnap várja az érdeklődőket egyebek közt népi körhintával, csacsisimogatóval, vásári játékokkal és sajtkóstolással a harmadik Szenttamási Napok rendezvény a Szent Tamás-hegyen. Szombat 14 órától már hagyományosan idegenvezetéssel egybekötött séta a Kálvárián, játszóház, kézműves foglalkozások, bográcsozás a program része, amit esti mese, könyvbemutató és koncertek egészítenek ki. Fellép az AT6 együttes, a Vörös Niki Quartett és Kónya Levente.

Vasárnap szintén 14 órakor kezdődnek a programok, így az idegenvezetés, a hegy történeti bemutatója, mellette a gyerekek kipróbálhatják a párnatömést, majd 17 órakor zenés gyermekprogram is várja a kisebbeket. Közben süti-sütő verseny kóstoló is lesz, a Kápolnában Pribay Valéria és Bakai Marci muzsikál, végül pedig szentmisével zárul az idei Szenttamási Napok.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.