Hírek
2018. Június 21. 09:36, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Szenzációval készül a Duna Múzeum
Igazi szenzációval, számtalan programmal és még Fröccsterasszal is készül a Duna Múzeum a szombati Múzeumok Éjszakájára.
„Interaktív hajómakett kiállításunkat ebben a formában még nem mutattuk be a múzeum történetében, mi mégis lapot húzunk a 19-re és morzejátékkal, zászlójelzésekkel is kombináljuk a látnivalókat. Az okoshomokozó, mely egy projektor segítségével a terepasztalon azonnal láthatóvá teszi a domborzati színeket és a víz útját, valószínűleg gyerekek és apukák kedvence lesz szombaton” – közölték a múzeum munkatársai a szombati Múzeumok Éjszakája előtt.
A tavalyi nagy siker után idén ismét lesz kertmozi, mely során a Vad Balaton című természetfilm esztergomi premierje sokak kíváncsiságát felkeltheti. A köztes időket két tehetséges fiatal zenész, Annus és Doma tölti majd ki fülbemászó dallamokkal.
A Fröccsterasz idén is működik, és ha kicsit matekoznak a vendégek, gyorsan rájönnek: a megváltott felnőtt jegy 1000 forintjából 400-at mindjárt le is dönthet a torkán minden kultúrára szomjazó felnőtt.
A gyerekek esetében is érdemes számolni, az 500 forintos jegyből is lejön a 300 forintos must-spricc ára, amit minden – Duna Múzeumban jegyet vásárló - vendégnek felszolgálnak.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
