Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2014. Április 29. 15:03, kedd | Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK

Termesztette és fogyasztotta is a füvet – vád előtt a dömösi kábszeres

Termesztette és fogyasztotta is a füvet – vád előtt a dömösi kábszeres

Kábítószeres kiskertet találtak a kisházban az esztergomi rendőrök egy dömösi férfinél még tavaly ősszel. Akkor kiderült, hogy a gyanúsított nemcsak termesztette, de fogyasztotta is a füvet.

A dömösi körzeti megbízott fogta el a 29 éves K. Ferencet 2013. október 30-án, miután megtudta, a férfi marihuánát termeszt háza egyik szobájában. A gyanúsítottnál tartott házkutatáson a rendőrök megtalálták a beltéri füves kertet. A cserepekben már nem volt növény, azt K. Ferenc leszüretelte és zsákba tette. A „szárítóhelyiségben” is lógott két száraz növény, melyek még feldolgozásra vártak. Ezeket mind lefoglalták a nyomozók. A férfit a rendőrök előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Gyanúsítotti kihallgatásán K. Ferenc elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy 10 éve fogyasztó, elfogása napján is szívott az általa termesztett fűből sodort cigarettából. A 29 éves gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A rendőrség az ügyben a büntetőeljárást befejezte és április 28-án vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.

Kapcsolódó cikk:
Füveskert a kisházban – dömösi drogtermesztő bukott le - FOTÓK

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.