Hírek
2018. Augusztus 31. 13:00, péntek |
Külföld
Forrás: mti - fotó: pixabay
Terrorizmus finanszírozásáért áll bíróság elé egy dzsihadista édesanyja Belgiumban
Terrorszervezetben való részvétel és terrorizmus finanszírozásának vádjával bíróság elé állítják Sammy Djedou egykori dzsihadista fegyveres édesanyját Belgiumban, a vádlott akár tíz év börtönbüntetést is kaphat
- közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken. A beszámoló szerint Djedou azon belga állampolgárok között volt, akik az Iszlám Állam 2012-es megalakulásakor elsőkként csatlakoztak a terrorszervezethez. Az akkor 27 éves férfi egyike volt azoknak a dzsihadista parancsnokoknak, akik részt vettek a 2015 novemberében végrehajtott, 130 emberéletet követelő párizsi merényletsorozat kitervelésében és megszervezésében.
A vád szerint a terrorista édesanyja, Veronique L. Djedou fia négyéves szíriai és iraki tevékenységének ideje alatt 65 ezer eurót (mintegy 21 millió forint) küldött neki. A pénzt a terrorcsoport Tunéziában élő "adóbegyűjtőjén" keresztül juttatta el. Ügyvédje szerint a nő fia és családja szükségleteinek fedezésére küldte a támogatást, és nem volt róla tudomása, hogy az összegből fegyvereket, vagy nyugati országokban tervezett merényleteket finanszíroznak.
Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légiereje 2016 decemberében végzett az IÁ külföldi merényleteket szervező és új tagokat toborzó parancsnokaival Rakkában, a légicsapásban Sammy Djedou is meghalt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 10. 09:09, szombat | Külföld
Giorgia Meloni: elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal
Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év eleji sajtótájékoztatóján pénteken.
