Hírek
2013. Szeptember 24. 11:06, kedd | Helyi
Tétényi Éva is csatlakozna a Szövetség Esztergomért összefogáshoz

Tétényi Éva polgármester is csatlakozna a Szövetség Esztergomért összefogáshoz, mindezt nyílt levélben jelezte a Fidesz Esztergomi Szervezete elnökének.
"Tisztelt Elnök Úr!
Sajnálom, hogy egészségi állapota miatt nem jöhetett létre szeptember 19-ére tervezett személyes találkozásunk. Bízom benne, hogy már felépült gyengélkedéséből.
Viszont nagy örömmel olvastam a szeptember 20-i dátummal megjelent írását, miszerint a Fidesz, a Fidelitas, a KDNP és a Rudnay Egyesület létrehozza a Szövetség Esztergomért elnevezésű összefogást.
Minden olyan kezdeményezést üdvözlök, amely városunk fejlődését, az itt élő polgárok érdekeit szolgálja, így a Szövetség Esztergomért összefogás kezdeményezését is nagyon jónak tartom.
Különösen örülök annak, hogy szövetségük, mint írja: „kész összefogni minden olyan segítő szándékú polgárral, egyesülettel és szervezettel, akik támogatni kívánja Esztergomnak az ország első fővárosához méltó kialakítását és fejlesztését”.
2010 óta polgármesterként én is ezen munkálkodom, csak pont az összefogás hiánya hátráltatott.
Céljaikkal egyetértek, és felhívásával élve, mint segítő szándékú esztergomi polgár csatlakozni szeretnék a Szövetség Esztergomért összefogáshoz. Kérem, szíveskedjen erről tájékoztatni az összefogás többi résztvevőjét is.
Kérem, szíveskedjen részemre megküldeni az alapító okiratuk tervezetét, hogy alaposan áttanulmányozhassam, és kérem szíves visszajelzését, hogy az alapító okiratuk szeptember 30-ára tervezett ünnepélyes aláírása hol és mikor lesz, hogy én is elláthassam kézjegyemmel ezt a fontos dokumentumot."
Esztergom, 2013. szeptember 24.
Üdvözlettel:
Tétényi Éva
polgármester
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.