Hírek
2022. November 03. 08:42, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Több apanap, szülői és gondozói szabadság, ingyenes képzések a foglalkoztatási törvénycsomagban
A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek.
A kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése - közölte a tárca az MTI-vel.
A közlemény szerint a jogalkotási tervek a munkavállalók, családok érdekei mellett figyelembe veszik a költségvetés teherbíró-képességét és a vállalkozások lehetőségeit, mozgásterét is.
Kiemelték, hogy a munka törvénykönyvével kapcsolatos módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé.
A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az "apanapok" száma, azaz az érintettek gyermekük születése után kivehető 10 munkanappal rendelkezhetnek. Gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság illetheti meg a munkavállalót, amit kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója - ismerteti a TIM.
A törvénytervezet rendelkezik a gondozói szabadság átültetéséről is, ennek értelmében az, akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb 5 munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól.
A kisgyermekes szülők rugalmasabb munkafeltételeik biztosítása érdekében a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A közlemény szerint a változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles 15 napon belül szintén írásban válaszolni.
Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv átültetésével a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk. Így például a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót a jelenlegi 15 helyett már 7 napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót.
A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a törvénycsomagnak az a rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg.
A tárca közleménye szerint új elemként jelenik meg a javaslatban, hogy a munkáltatónak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket.
A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 15:00, szerda | Belföld
Elemzők: meglepetést hozott a májusi inflációs adat
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
2026. Június 10. 14:00, szerda | Belföld
Karácsony Gergely: jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni - mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon, kedden Budapesten.
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
