Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2019. Május 22. 09:29, szerda | Sport

Történelmi győzelem a Kakucs Ringen

Történelmi győzelem a Kakucs Ringen

Interjú Ifj. Nedecki László autóversenyzővel az Euroaszfalt Rallycross OB után, ahol kategória győzelmet szerzett.

Junior kategória győzelméig az Országos Rallycross versenyen a Kakucsringen?

- A közelmúltban újra megnéztem a Hajsza a győzelemért című filmet. Rájöttem, hogy ha kitartok és harcolok, sikerülhet Kakucson egy dobogós hely. A verseny előtti napon, másfél órán át csak a rajtolást gyakoroltam a szimulátorban, aminek láthatóan meg lett az eredménye.

A versenyen sikerült végig nyugodt, higgadt fejjel mennem és jó joker taktikákkal az első, valamint a második előfutamban is a második helyet megszerezni. Másnap a csapattal megbeszéltek alapján versenyeztem. A harmadik előfutamban szintúgy második időt autóztam.

Az elődöntőben ismét a jól megválasztott taktika és a nyugodt, higgadt versenyzés már az első helyet hozta meg nekem. Mi már ennek is nagyon örültünk.

A döntő előtt átbeszéltük a pályát. A rajtban állva bevallom, nem gondoltam volna, hogy megnyerem. Egy jó start után sikerült a saját magam tempóját autóznom és egy jokernyi előnyt összeszednem. Hihetetlen érzés töltött el, amikor megláttam a kockás zászlót, a rádióban hirtelen csönd lett, majd a leintés után mindenki elkezdett kiabálni, én is. A következő versenyekre ebből a hétvégéből kell tanulom, és mindig ilyen nyugodtan kell versenyeznem.

Miként értékeled te és a csapat ezt a történelmi győzelmet?

- Fantasztikus élmény volt nekem és a csapatnak is. Amikor beértem a szervizbe egy üveg pezsgőt kaptam a nyakamba.



Szeretném megköszönni szervizcsapatomnak a precíz munkát és szponzoraimnak a támogatást: Vadkutya család, Vadkutya Team, MNASZ Tehetség Gondozó Program, Gyöngyösi Gumiszerviz, Suzuki Kaiser, LONAX, KÉK-Kereszt Kisállatklinika, Szaniszló Gumiszerviz, Fram-Corr Kft., Incorr Metal Kft., Lemicro, Matricakell.hu, Hajóka SportFotó, HBRK ASE Ózd, Lukács Kornél "Csucsu".
Sportbaráti Üdvözlettel: Nedecki "KisVadkutya" László

- Hajósi Miklós -

Címkék: autósport, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.