Hírek
2017. November 30. 05:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: közlemény
Új lehetőség térségünk nyugdíjasai számára
November 28-án, kedden tartotta soron következő fórum ülését a Komárom-Esztergom Megyei Foglalkoztatási Paktum.
Ezúttal a nyugdíjas szövetkezetekkel és azok előnyeivel kapcsolatban hallhattak előadásokat a résztvevő önkormányzatok és intézmények képviselői.
Dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, és Dr. Veres Zoltán megyei jegyző köszöntője után Dr. Becker Tibor ügyvéd tartott felvilágosítást a nyugdíjas szövetkezetek foglalkoztatási lehetőségeiről. Mint elhangzott, a júliusban megalakult Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek számos előnyt kínálnak tagjaiknak. A közvetítésükkel munkát vállalók havonta heti 40-40 ledolgozott óráért legalább 138 ezer forintot kaphatnak, s ebből csupán 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetniük.
Varga Antal, a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet alapító tagja a szervezet munkáját, jó gyakorlatait ismertette. Kiemelte, céljuk a lehető legtöbb kedvezmény elérése, ehhez azonban a vállalkozók partnersége is szükséges, akik ötleteikkel, javaslataikkal segíthetik a nyugdíjasok munkavállalását.

Ezt követően Szépvölgyi Nóra ügyfélkapcsolati referens az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet működését és jó gyakorlatait ismertette. Elmondta, a rugalmas foglalkoztatás további előnyt jelent, a jelentkezők 4, 6 vagy 8 órát is dolgozhatnak naponta. Az is megoldás lehet, ha a cégek a nyugdíjas korhatárt elért munkatársakat visszafoglalkoztatják, azaz kedvező feltételekkel tovább végezhetik munkájukat.
Az idősekre alapozott gazdaságról, az EDV RTT Ezüst Gazdaság című, magyar-szlovák határon átnyúló együttműködéssel járó nyertes projektjéről a társaság igazgatója, Vasi Emma tartott tájékoztatást. Hangsúlyozta, a két országban nagy a kereslet az 50 felettieknek alkalmas szolgáltatásokra, ezért az igényeik, az életminőségük javításával kapcsolatos termékek nagy piaci lehetőséget rejtenek a gyártók és az intézmények számára. A projekt keretében a különböző intézmények határon átnyúló együttműködését kívánják erősíteni, hogy ezzel is hozzájáruljanak az ezüst gazdaság szolgáltatásainak propagáláshoz, a szektor fejlesztéséhez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
