Hírek
2018. Július 08. 07:52, vasárnap |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Újabb részletek a szörnyű halálos balesetről - Így történt – FOTÓK és VIDEÓ
Egy autó átsodródott a szemközti sávba, majd ellenkormányzott és összeütközött egy másik kocsival, akinek egyik utasa elhunyt, kettő pedig súlyosan megsérült.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt július 7-én 18 óra körül a 11-es számú főút 67-es kilométerszelvényében, a Kettőspincénél.
Egy Mercedes közlekedett Esztergom irányából, melyben két utas ült. A járművezető a haladása során az úttest jobb szélére sodródott, majd ellenkormányzott és áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba. Itt összeütközött egy szemből érkező Opellel, amiben hárman utaztak. A jármű kigyulladt, annak vezetője egy 42 éves férfi az életét vesztette a két utas súlyosan sérült. A Mercedes utasa szintén sérült, aki a járműből az ütközést követően kiesett - közölte a rendőrség.
Az Opelből egy nőt és egy fiút az odaérkezők húztak ki, a sofőrt is megpróbáltak, de a vezető oldali ajtó akkor már olyan forró volt, hogy a férfinak, aki megpróbálta kihúzni, megégett a keze - számolt be egy olvasónk.
A rendőrök az útlezárást feloldották, a forgalom 22 óra 8 perctől ismét zavartalanul haladhat.
FRISSÍTÉS:
Információink szerint egy balatonboglári család ült az Opelben, akik éppen nyaraltak.
Videó: RTVE
Olvasói fotó:

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
