Hírek
2019. Július 03. 05:01, szerda |
Helyi
Forrás: mti
Újabb történelmi rockopera helyszíne lesz Esztergom
Zenta 1697 címmel mutatnak be rockoperát a zentai csatáról a Bazilika előtti téren augusztus 14-én.
Szarka Gyula zeneszerző, előadóművész és Szálinger Balázs költő darabját Pataki András rendezésében láthatja a közönség. Mint az M1 keddi műsorában elhangzott, Esztergomban lesz a magyarországi bemutatója a darabnak, amelyet Zentán már láthatott a közönség.
Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója a műsorban elmondta, hogy az Esztergomi Várszínház két nagyszabású előadást tűz műsorra az idén: a Zenta 1697 című rockoperát augusztus 14-én és a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című produkcióját, amely augusztus 19-én látható.
Az igazgató arról beszélt, hogy a Zenta 1697 című előadás világtörténelmi jelentőségű eseményt dolgoz fel és ehhez méltó, világszínvonalú produkció jött létre Szarka Gyula zenéjével, Szálinger Balázs szövegeivel, a fellépő színészek és a rendező teljesítményével. „A bazilika méretei, jelentősége, Esztergom történelmi jelentősége, a zentai csata jelentősége és a róla szóló előadás közös nevezőre került”– fogalmazott.
Mint mondta, az előadás olyan értékeket közvetít és olyan értékek megtartására hívja fel a figyelmet, amelyekre ma nagy szükség van. Köztük van a hűség, a hazaszeretet és az adott szó igazsága.
A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült előadás tisztelgés az 1697. szeptember 11-én lezajlott esemény előtt, amikor a Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
