Hírek
2013. Május 18. 08:10, szombat |
Helyi
Forrás: MTI / fotó: lvp
Ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak országszerte
Pünkösd alkalmából ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak vasárnap és hétfőn országszerte. A keresztények ezen az ünnepen a Szentlélek eljöveteléről és az egyház alapításáról emlékeznek meg.
A magyarországi egyházi vezetők Esztergomban, Debrecenben, illetve Budapesten mutatnak be ünnepi szertartást.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnap 10.30-kor az esztergomi Bazilikában mutat be szentmisét. A szertartás keretében esztergomi és a főegyházmegyéből érkező fiatalok és felnőttek részesülnek a bérmálás szentségében - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye az MTI-vel.
Pünkösdhétfőn hagyományosan a fővárosi máriaremetei kegytemplom kertjében rendezik meg a főegyházmegye ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét, amelynek mottója: a hit kapuja mindig nyitva áll előttünk. Erdő Péter 13.30-kor tart előadást a hit évéhez kapcsolódóan, majd szentmisét mutat be a jelenlévő papokkal.
Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pünkösdvasárnap 10 órától a debreceni Nagytemplomban hirdet igét úrvacsorás istentiszteleten - közölte az egyházkerület hivatala.
Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek elmondta: pünkösdvasárnap 11 órakor a Deák téri evangélikus templomban tart ünnepi istentiszteletet.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntek este budapesti székházukban pünkösdi zenés vigíliát tartanak, amelyen Csernák István metodista szuperintendens hirdet igét.
A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Az ünnep elnevezése a pentékoszté (ötvenedik) görög szóból ered, azt ugyanis kezdettől fogva a húsvéthoz kötötten, az azt követő ötvenedik napon tartották meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
