Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. Március 04. 07:57, péntek | Helyi
Forrás: sajtóközlemény

Utófinanszírozásos pályázatokra készül az EGTC

Utófinanszírozásos pályázatokra készül az EGTC

Közgyűlésre hívta a térség polgármestereit március 2-ára a Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) nevében Romanek Etelka, Esztergom polgármestere.

A Szent Adalbert Központba szervezett szenátusi ülésen és az azt követő közgyűlésen a tavaly őszi közgyűlés óta eltelt időszak történéseit foglalták össze egy beszámolóban, illetve elfogadták az EGTC 2016. évi munka és pénzügyi tervét.

A legutóbbi EGTC ülés óta eltelt mintegy négy hónap a Nagy Péter igazgató által ismertetett beszámoló alapján a projekt előkészítésekben és a települések közötti összehangolódásban egy kifejezetten intenzív időszak volt a térség életében. A tavaly október végétől mostanáig tartó ciklusban számos jelentős esemény, fejlemény történt, melyek közül kiemelkedő volt a november 20-ai, Kövér László házelnök és Romanek Etelka polgármester részvételével zajlott Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás 2015. évi záró konferenciája, a CESCI által szervezett, a határ menti együttműködések és a hétköznapi határon átnyúló ingázás témáiról szóló fórum, az EuroVelo 6 Esztergom térségét érintő szakasza nyomvonalával kapcsolatos egyeztetés, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériumban megtartott EGTC éves találkozó. Mint a beszámoló további részéből kiderült, az EGTC további témákban és helyszíneken egyeztetett régiós vezetőkkel, szakemberekkel. Így például Szobon a hamarosan egy konferencia keretén belül részletesebben napirendre kerülő párkányi kerékpárútról, illetve Lábatlanon Helyi termék ügyében, Garampáldon a Szikince fesztivál kapcsán.

A beszámolót a tagság elfogadta. Ezt követően a közgyűlés ciklusértékelő szakmai beszámolót és egy, a csoportosulás 2015. évi pénzügyi beszámolóját is meghallgatta illetve elfogadta.

Az ülés második felében ismertették az EGTC 2016-os munkatervét. Ennek egyik fontos eleme volt, hogy a csoportosulás az utófinanszírozásos pályázatokra való tapasztalatszerzés és felkészülés hangsúlyozása. A munkaterv ismertetése során az is elhangzott, hogy az önkormányzatok igényeit és terveit felmérve készíti el az EGTC azt az SK-HU programban beadni kívánt pályázati csomagot, amelynek úgy pénzügyileg, mint emberi erőforrás biztosítása tekintetében biztonsággal vállalni tudják a megvalósítását. A 2016-os munkatervben többek között SK-HU akcióterv elkészítése és beadása, a Helyi Termék Védjegyrendszer koordinációs szervezet létrehozása és a védjegy használatának menedzselése, köztudatba kerülésének biztosítása, az EGTC működési keretét biztosító KKM pályázat beadása, és az Ister-Granum márka erősítése termelői hálózat bővítése és a civil szféra bevonása szerepelt. Az EGTC pénzügyi terve a számok tükrében már egyszerűbbnek tűnt, a bevételi és kiadási oldalra is egyaránt, mintegy 25 millió forintot terveztek. A közgyűlés a munkatervet és a számszaki részt is elfogadta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.