Hírek
2020. Március 12. 10:38, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Ütött, harapott a két verekedő diák, a harmadik pedig szurkolt

Ütöttek, haraptak a verekedés során. Most vádat emelt az ügyészség ellenük.
Csoportosan elkövetett garázdaság és a súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség három fiatal tanulóval szemben, mert ketten összeverekedtek, miközben a harmadik személy a verekedést felügyelte és közben biztatta őket - közölte a vádhatóság közleményében.
Kifejtve, a két fiatalkorú vádlott a 2018-2019. tanévben az esztergomi szakmunkásképző tanulói voltak. 2018. szeptember 13-án a két fiú között nézeteltérés volt, amelyet verekedéssel akartak lerendezni egymással. Ezért a délutáni órákban az iskola közelében lévő füves területre mentek több ismerősük, köztük egy harmadik fiú kíséretében és egymással szemben felálltak, hogy verekedjenek. A verekedést a harmadik fiú kézjelzésére, valamint a „mehet” jelre kezdték el.
A két fiú a földön birkózott, és ütötték egymást, az egyik felülkerekedett és a karjával leszorította a másikat, ekkor a „versenybíró” azt mondta, hogy „jól van, vége, elengedni”, azonban ekkor az egyik verekedő fiú az arcán megharapta a másikat.
Ezt látva a „versenybíró” arra biztatta másodrendű vádlottat, hogy „adjál neki, harapjad, harapjad”. Újra dulakodás alakult ki a két fiú között, ennek során az egyik ököllel három ütést mért ellenfele arcára, aki az utolsó ütésnél a fájdalomtól felkiáltott, ezután a fiúk abbahagyták a verekedést.
Az ököllel is megütött fiúnak olyan szemtájéki és arctáji, nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, amelyeket ért behatás alkalmas volt az elszenvedettnél súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy az Esztergomi Járásbíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével büntetővégzést hozzon, a sérülést is okozó elsőrendű vádlottal szemben a büntetés kiszabását próbaidőre halassza el, és őt jóvátételi munka végzésére kötelezze, a sérülést elszenvedő másodrendű vádlottat és a „versenybíróként” fellépő harmadrendű vádlottat próbára bocsátás intézkedéssel sújtsa, egyidejűleg állapítsa meg, hogy mindhárom elkövető a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.