Hírek
2021. Május 26. 19:12, szerda |
Kék hírek
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség
Vádat emeltek a Táton ittasan verekedő négyesfogat ellen
Az Esztergomi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat és az egyik férfival szemben 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, további elkövetőkre jelentős pénzbírságot szabott ki.
Két nő és egy férfi 2019. december 7-én, 22 óra és 23 óra között már ittasan érkezett meg egy táti kocsmába, ahol már jelen volt a negyedik elkövető és a sértett.
Az egyik nő a pultnál álló sértetthez szólt, hogy miért nézi őt, amely után ez a nő és a férfi testvére odamentek a sértetthez, akivel vitatkoztak, eközben a férfi elkövető a mellkasánál fogva ellökte magától. Ezután a testvérek mindketten meglökték a sértettet, aki védekezésül megpróbálta lefogni a támadó férfit. Eközben a másik nő a sértett fejét legalább négy alkalommal kézzel megütötte.
A verekedés során a testvérpár ütlegelte együtt a sértettet, aki előbb a felállított karácsonyfának ütközött, majd a támadójával együtt a földre esett. Egy másik vendég a támadó férfit akarta megfékezni, ezért az egyik nő felé futott, lendületből belerúgott, és két kézzel ütlegelte. Eközben a támadó férfi a földön fekvő sértettet ütlegelte és bele is rúgott. A verekedésbe bekapcsolódott negyedik elkövetőként egy férfi, aki a földön fekvő sértettbe ugyancsak belerúgott, majd a sértettel verekedő férfit ütötte meg többször, és felé is rúgott.
A földön fekvő sértettet a két nő ezután is bántalmazta, egyikük belerúgott, a másik legalább öt alkalommal kézzel megütötte.
A verekedés során senki sem sérült meg.
Az Esztergomi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat és az egyik férfival szemben 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, további két elkövetőt 600.000,- Ft összegű, egy nőt pedig 300.000,- Ft összegű pénzbüntetésre ítélt.
A határozat három elkövetővel szemben jogerőre emelkedett, egyik vádlott esetében az ügyész három nap gondolkodási időt kért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 19. 07:31, péntek | Kék hírek
Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az
2025. December 16. 07:07, kedd | Kék hírek
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban vasárnap, a rendőrség szerint gyilkosság áldozatává váltak.
2025. December 14. 09:02, vasárnap | Kék hírek
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség egy héten át az ország útjain
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség december 15. és december 21. között az ország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.
