Hírek
2020. Április 24. 10:40, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Vádat emeltek az iskolatársát hátba szúró 13 éves lánnyal szemben

A megyei főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ellen a tizenhárom éves lánnyal szemben, aki 2019. december 29-én az esztergomi gyermekotthonban hátba szúrta tizenöt éves iskolatársát.
Ahogyan arról az ügyészség korábban beszámoltunk, az ügyészség indítványára a bíróság 2019. december 31-én elrendelte a lánygyermek letartóztatását.
A Komárom–Esztergom Megyei Főügyészség most emelt vádat a terhelttel szemben, aki a vádirati tényállás lényege szerint 2019. december 29-én 17 óra 30 perc körül az esztergomi „leánynevelőben” előzmény nélkül egy alkalommal, egy 11,3 centi pengehosszúságú késsel a jobb lapocka alatti részen hátba szúrta iskolatársát, aki a rendelkezésre álló adatok szerint ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett – közölte az ügyészség.
A vádlott nem kóros elmeállapotú és a bűncselekmény elkövetésekor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással, így az általa elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt büntethető.
A gyanúsított a bűncselekményt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, abban az esetben a törvényszék 2 évi időtartamra rendelje el a javítóintézeti nevelését. Az ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság tartsa fenn a vádlott letartóztatását, figyelemmel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye.
Korábbi cikkek:
A közelmúltban is szörnyű tragédia történ az intézményben – Részletek ITT!
Már nem először késelt a tokodi nő, aki szíven szúrta a férjét
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.