Városlista
2020. október 21, szerda - Orsolya

Hírek

2020. Július 14. 11:16, kedd | Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu

Vádat emeltek négy férfi ellen, akik elrabolták két kollégájukat

Vádat emeltek négy férfi ellen, akik elrabolták két kollégájukat

Az ügyészség emberrablás bűntette, súlyos testi sértés bűntett kísérlete és zaklatás vétsége miatt nyújtott be vádiratot négy férfi ellen, akik elrabolták két kollégájukat - közölte a Pest Megyei Főügyészség kedden.

A közlemény szerint a négy elkövető és a két sértett azonos munkahelyen dolgozott, ahol 2017 szeptemberében az egyik irodából eltűnt majdnem négymillió forint.

Az egyik elkövetőben, akit az ügyészség csak "vezérként" jellemzett, az a meggyőződés alakult ki, hogy két kollégájuk vitte el a pénzt. Elhatározta, hogy ha kell erőszakkal is, de visszaszerzi a pénzt tőlük.

Az elkövetők értekezlet ürügyén behívták a sértetteket a cég telephelyére, majd bezárták mögöttük az ajtót és a hangadó elkezdte követelni a pénzt. Az értetlenkedő sértetteket először ököllel, majd egy teleszkópos bottal is bántalmazni kezdte, abba egy másik társa is bekapcsolódott. Harmadik társa az elkövető felszólítására egy gumilövedékes fegyverrel rálőtt a sértettekre.

Ezután a "vezér" engedélyezett egy telefonhívást a sértetteknek, hogy családtagjaikkal a helyszínre hozassák az általuk követelt pénzt, maj a sértetteket megkötözték és egy zárt dobozos teherautó rakterébe kényszerítették, a negyedik elkövető - a sofőr - a telephely környékén autóztatta őket.

Mivel rövid időn belül nem hozott senki pénzt, a "vezér" felszólítására az egyik sértett ismét felhívta a családját azzal, hogy ha nem hoznak a helyszínre pénzt, nem engedik el őket.

A telefon után a sértetteket visszakényszerítették a teherautóba és ismét autózni kezdtek velük. A sértettek ekkor elkezdték rugdosni az autó ajtaját és kiabáltak. Az elkövetők megijedtek attól, hogy feltűnést keltenek, ezért megálltak, és - mivel a "vezér" ekkor már nem volt velük - elengedték a sértetteket azzal, hogy aznap estére szedjék össze a pénzt.

A sértettek hozzátartozói időközben értesítették a rendőrséget, akik a telephelyre kiszállva elszámoltatták az elkövetőket.



Ezek érdekelhetnek még

2020. Október 21. 06:00, szerda | Kék hírek

A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető közlekedésbiztonsági kampány indult

A látás és a láthatóság fontosságára figyelmeztető országos közlekedésbiztonsági kampány indult hétfőn;

2020. Október 20. 12:54, kedd | Kék hírek

Fojtogatta feleségét, majd szexképeket küldött róla a nő munkahelyére

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy gyömrői férfival szemben, aki fojtogatta a feleségét, mert az el akart tőle válni, és később is zaklatta.

2020. Október 19. 13:57, hétfő | Kék hírek

Kilenc milliós kárt okoztak egy műszaki áruháznak

A gyanú szerint a férfi apránként ellopta az elektronikai cikkeket, majd nevelt lányának adta, aki az interneten eladta őket.

2020. Október 19. 06:00, hétfő | Kék hírek

Régészeti leleteket talált, vádemelést javasolnak ellene

A kunszentmiklósi nyomozók lopás miatt javasolnak vádemelést egy szabadszállási férfi ellen, aki a gyanú szerint megtartotta magának a földben talált régészeti leleteket