Városlista
2025. október 24, péntek - Salamon

Hírek

2013. Szeptember 16. 08:42, hétfő | Helyi
Forrás: KEMRFK

Vádemelés az elrabolt esztergomi rabló ügyében

Vádemelés az elrabolt esztergomi rabló ügyében

Nem mindennapi esemény játszódott le még május 12-én reggel Esztergomban. Három férfiról számoltak be a bejelentők, akik bántalmaztak egy negyediket, majd betuszkolták autójukba és elhajtottak vele.

Az esztergomi rendőrök a bejelentést követően gyorsan a helyszínre érkeztek, majd a jármű felkutatására indultak. Pár utcával arrébb megtalálták a keresett autót, és igazoltatták a benne ülőket. Egyikük sírva kérte az egyenruhások segítségét. Elmondta, hogy a három férfi rátámadt, bántalmazta és elrabolta. Azt már a három férfi egyike mesélte el a rendőröknek, hogy a 31 éves O. Norbert aznap reggel egy esztergomi söröző előtt hátulról lerúgta és ütlegelte őt, majd elvette tőle a pénzét. A sértett fiával és annak barátjával a rabló felkutatásába kezdett, akit nem messze meg is találtak. Beültették a járműbe és elhajtottak vele. Elmondásuk szerint a pénzt akarták visszaszerezni tőle.

S. Pál és fia, valamint B. János ellen – szabadlábon hagyása mellett – önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, O. Norbertet viszont rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Az önbíráskodók ellen az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást pénteken vádemelési javaslattal lezárta és továbbította az Esztergomi Járási Ügyészség felé.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi

FÚZIÓ ’25

Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.

2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi

TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT

a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi

Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon

A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.