Hírek
2014. Június 04. 08:11, szerda |
Helyi
Forrás: lvp
Vádemelés az esztergomi kórház egyik orvosa ellen – újabb részletek a halálesetek miatti nyomozásokról
Négy gyanús haláleset miatt indított nyomozást a rendőrség az esztergomi kórházban, melyek közül egy esetben vádemelést is javasol a hatóság egy orvos ellen. Múlt héten egy 46 éves nő halálát követően indult újabb ügy.
Négy beteg halála miatt rendelt el nyomozást az esztergomi kórházban a rendőrség, melyek közül egy esetben már le is zárta egy orvos ellen a vizsgálatot, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatti vádemelési javaslattal. Múlt hétfőn már át is adta az ügyet a rendőrség az ügyészségnek.
A másik három haláleset kapcsán szintén emiatt nyomoz a hatóság, mindezt Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője nyilatkozta a Borsnak.
A lap információi szerint az első, már lezárt nyomozás tavaly augusztus 22-én indult, a második idén január 30-án, a harmadik március 17-én, az utolsó pedig május 26-án.
Az esztergomi kórházbotrány azt követően terjedt el a sajtóban, hogy múlt héten egy négygyermekes, 46 éves családanyát négy órán keresztül várakoztatták a kórház sürgősségi osztályán, majd hazaküldték, az asszony pedig otthon meghalt.
A május 22-én elhunyt nő hozzátartozóit Ábrahám László egészségügyi szakjogász képviseli az ügyben, aki kifejtette, hogy a tragédiát követően egyrészt büntetőügyben folyik majd eljárás, másrészt pedig kártérítési igényt is bejelent a család. Az ügyvéd bízik benne, hogy a négy lánygyermekkel özvegyen maradt, munkanélküli férjjel peren kívüli megegyezik a kórház.
Kapcsolódó videó!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
