Hírek
2016. Február 25. 10:11, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti
Vádemelés egy két és félmilliárd forintos áfacsalási ügyben
Egy bűnszervezet elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el,
a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Fővárosi Főügyészségnél - közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a 28 gyanúsított tizenhat gazdasági társaságot működtetett, amelyek a Szlovákiából beszerzett árukat Magyaroszágon - egy általuk létrehozott cégláncolat közbeiktatásával - főként multiknak, élelmiszerláncoknak, nagyüzemi felhasználóknak értékesítették. Azonban az áru a valóságban egyenesen a megrendelők, vevők címére érkezett, csak papíron futott ennél nagyobb kört a cégek között.
A pénzügyi nyomozók lefoglaltak 22 millió forint készpénzt, valamint 145 millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, motorkerékpárokat, karórákat. Zárolták az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit és az elkövetők ingatlanjait. Összesen mintegy 800 millió forint értékű vagyont biztosítottak.
A bűnszervezet "feje" az áfacsalásból megszerzett pénzből luxusingatlan építésébe kezdett. Szerették a fényűzést, a gyanúsítottak otthonában több száz pár cipőt találtak, köztük több százezres darabok is voltak - írják.
A stróman cégek ügyvezetői hajléktalan, munkanélküli személyek voltak, helyettük ténylegesen a bűnszervezet tagjai irányítottak; ők intézték az adminisztrációval, logisztikával kapcsolatos feladatokat. Négy stróman ügyvezető ellen elfogatóparancs van érvényben, egy stróman Franciaországban tölti börtönbüntetését. A bűnszervezet irányítója és "helyettese" házi őrizetben van, a strómanokat felhajtó férfi lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll - írja a NAV.
Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, üzletszerűen elkövetett pénzmosás, számvitel rendjének megsértése, és közokirat-hamisítás miatt élnek vádemelési javaslattal - áll az adóhivatal közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek
Lecsapott a rendőrség Kerepesen!
Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.