Hírek
2017. Augusztus 28. 08:45, hétfő |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Koller József
Változások után kezdi a bajnokságot a kemény Vitézek-sereg

Több változáson is átesett a Vitéz-keret. A játékosok edzőmeccs után pedig szeptember közepén kezdik a bajnokságot.
Augusztus 3-án évadnyitó közgyűléssel indult az Esztergomi Vitézek RAFC csapatának felkészülése a 2017-2018 bajnoki évad őszi fordulójára.
A heti három edzéssel készülő Vitézek augusztus 11-én, 12-én és 13-án Esztergomban bentlakásos edzőtáborozáson vettek részt, mely során igen komoly fizikai és technikai megterhelésben részesültek a játékosok. Kitűnő a hangulat és jó a csapategység. Az idősebb játékosok Heckel Zoltán, Koller Zoltán, Suiogán Károly a csapat rendelkezésére állnak, a több éve együtt játszó fiatalok óriási erőt és előnyt képviselnek, valamint számítani lehet az eddig is a Vitézeknél játszó Florin Fantanaru, Andrei Iftode, Robota Octivian Dimitru, Bogdam Stamatin, valamint Raul Zaiba román játékosokra. Viszont Kiss Kornél a csapat biztos szélső-rugó játékosa Budapestre költözésével az Exilesben játszik tovább, Sodlada szerződése pedig lejárt. Ő Angliában folytatja, de szeptember közepétől Hajdú és Mándoki is Angliába költöznek.
A csapat a felkészülés érdekében 24-én az igen megerősödött Battával találkozott idegenben, ahol biztató játékot mutatva minimális vereséget szenvedett. Sajnos a beteg Stigmajer Márk nem tudott játszani, Rácz Regő pedig sérült. A bajnokság szeptember 16-án kezdődig Kecskeméten, addig is intenzív munkával készül a csapat Sölösi László irányításával. Cél az első három hely valamelyike.
Edzőmérkőzés:
2017 08 24 Százhalombatta 100 néző. Vezette Böröndi 33-28
Vitézek
Németh, Szakály, Hajdú, Csapó, Jámbor, Ágotai, Lovasi, Koller, Mándoki, Böhm, Suiogan K, Remsik, Kuruc, Sovány, Suiogan T.
Célok: Sovány 14, Suiogan T 7, Csapó 7.
Edző Sölösi László
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.