Hírek
2023. Március 02. 13:33, csütörtök |
Sport
Forrás: (x)
Várda – Kecskemét mérkőzés
2023.03.04-én szombaton az a két csapat találkozik majd, amely a Magyar Labdarúgó Bajnokság első három helyezettje között van.
Megismerkedni a csapatösszetétellel, az elkövetkező meccsek menetrendjével és a már lejátszottak erdményével, valamint tenni rájuk a GGBET oldalon lehet.
Az első tavaszi szombaton a Várda FC hazai stadionjának számító Várkert stadionban a Magyar Bajnokság ezüst és bronz várományosa mérkőzik meg. A játék érdekesnek ígérkezik, mivel a most harmadik helyen álló Várda FC és a második Kecskemét FC között 1 pont a különbség. Természetesen mindkét csapat leginkább a bajnoki címért szeretne harcolni. Na és egyikük sem szeretne visszaesni. Különösen, hogy csak 1 pont választja el a 4. helyet a 3. helytől.
A téli átigazolási időszakban a Kecskemét FC három új játékossal érkezett kiegészíteni sorait. Egy csatárral, egy középpályással és egy védővel. Akiknek már sikerült keményen edzeni a csapattal. Vagyis Szabó István vezetőedző már áttanulmányozta az újoncok előnyeit, valamint hátrányait és sikerült is beillesztenie őket a csapat új stratégiáiba.
Nem szabad elfelejteni, hogy a Kecskemét FC csapatától két jó védő igazolt át más klubokhoz és velük együtt egy csatár is. Elmondhatjuk, hogy szinte kiegyenlítették a labdarúgók vételét és eladását. A csapat játékosainak átlagéletkora 23,7 év. Tehát ez egy fiatal csapat, jó kilátásokkal. Amit ebben a szezonban meg is mutatnak, a 2. helyezést elfoglalva a Magyar Bajnokság éllovasainak futamában.
A Kisvárda FC csapatának is sikerült kihasználnia a téli átigazolást. Most két védő és egy támadó került be a csapatba. Ugyanakkor három játékos is más klubokhoz távozott: egy védő, egy középpályás és egy csatár. Kissé megfiatalították a csapat összetételét. Nem egészen fiatal, de nagyon ígéretes játékosokat, fiatal tapasztalt labdarúgókat vettek.
Töröki László, a Kisvárda edzőjének csapatában játszó focisták átlagéletkora 25,7 év. Ha összehasonlítjuk a közelgő mérkőzés ellenfelekkel, akkor a játékosok természetesen idősebbek, de több tapasztalattal is rendelkeznek. A csapatban ugyanakkor 3 aktív válogatott játékos szerepel. Ami szintén a professzionalizmus bizonyítéka.
Ezen klubok mérkőzésének nagyon látványosnak kell lennie, hiszen sok minden forog kockán. A Kecskemét FC meg tudja-e tartani a második helyét és a Várda FC a negyedik vagy az ötödik helyre esik-e vissza a meccs után. Hiszen a 4. és az 5. helyezettnek ugyanannyi pontja van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 08:00, szerda | Sport
Vb-2026 - A nyolcaddöntőbe jutásért: Franciaország-Svédország 3-0
A francia válogatott könnyedén, 3-0-ra verte a svéd csapatot kedden a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett New York-i mérkőzésén.
2026. Június 30. 10:00, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 30. 07:16, kedd | Sport
Vb-2026 - Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot és nyolcaddöntőbe jutott
A paraguayi válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
2026. Június 29. 15:00, hétfő | Sport
Vb-2026 - Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott jutott elsőként a világbajnokság nyolcaddöntőjébe, miután az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat vasárnap
