Hírek
2012. November 21. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Varga Mihály: idén már nem lesz hitelmegállapodás
Kicsi a valószínűsége annak, hogy idén megszülessen a hitelmegállapodás – ezt Varga Mihály mondta ma reggel a Magyar Rádióban. A tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter közölte, az IMF és az Unió meg fogja várni a jövő évi költségvetés elfogadását, és ezt követően, decemberben lehet újabb fejlemény a jelenlegi tárgyalási szakaszban.
Mint mondta, az, hogy jövőre 'hogyan alakul a helyzet', az nemcsak a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseitől függ, hanem attól is, hogy az euróövezetben milyen döntések születnek, milyen helyzet fog kialakulni - számolt be róla a távirati iroda.
Varga Mihály közölte, a kormány célja, hogy kivezesse az országot az adósságcsapdából. Mint mondta, Magyarország javuló pénzügyi mutatói ellenére nem vált feleslegessé a megállapodás, hiszen javítani tudna az ország helyzetén, az egyezség pedig a befektetők számára garanciát jelentene.
Közben az IMF a Wall Street Journal című lapnak küldött közleményében úgy fogalmazott, hogy a Magyarország által az elmúlt hetekben bejelentett gazdasági intézkedések közül több nem fenntartható jellegű, és nem segíti a növekedést. Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője azt mondta: a magyar kormánynak kiegyensúlyozottabb intézkedéseket kell bevezetnie, amelyek fenntartható módon csökkentik a költségvetési hiányt, és a gazdaság egészére kiterjedő növekedést tesznek lehetővé.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levélben tájékoztatta az Európai Bizottság pénzügyi biztosát a kormány által elfogadott újabb, 90 milliárd forintos költségvetési kiigazítási csomagról. Matolcsy György az Olli Rehn-nek küldött levélben felsorolja a kormány által pénteken közölt intézkedéseket, így a banki különadó véglegesítését, az energiaszolgáltatók jövedelemadó-kulcsának megemelését, a közműadó kiterjesztését, illetve a szerencsejáték-ágazatot érintő változásokat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Belföld
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.