Hírek
2014. December 16. 07:34, kedd |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Vascsővel bosszulták meg az apjukat ért sérelmet Esztergomban – vádemelés előtt
Apjukat ért sérelmeket torolta meg vascsővel és fa husánggal két fiú Esztergomban tavasszal. A testvérpár ellen a minap lezárta az ügyet a rendőrség, mely vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.
Vascsővel és fa husánggal érkezett egy testvérpár egy esztergomi szórakozóhelyhez március 9-én hajnalban. A 18 éves K. József és 17 éves öccse revánsot akart venni, a kocsmában szórakozók ugyanis pár órával korábban bántalmazták apjukat. A fiatalkorú az italozó előtt combon rúgott egy, az ajtó előtt álló nőt, majd a nála lévő vascsővel megütötte annak élettársát is. A testvérpár ezt követően hazament. Innen állították elő őket a rendőrök az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. Tagadták a bűncselekmény elkövetését.
A testvérpár ellen folytatott büntetőeljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya december 12-én befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
