Hírek
2019. Október 14. 13:39, hétfő |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Véletlenül meglökték egymást, a vita súlyos testi sértéssé fajult

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az Esztergomi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy tánctéri konfliktust erőszakkal rendezett le.
A sértett barátaival, valamint a vádlott a barátjával 2018. november 2-án este egy esztergomi szórakozóhelyen bulizott és szeszesitalt is fogyasztottak. 0 óra 30 perc körül a sértett, valamint a vádlott és a társaságukban lévők között a tánctéren vita alakult ki, mivel táncolás közben véletlenül meglökték egymást, emiatt a vádlott és sértett egymással vitáztak – közölte az ügyészség.
A vita közben a vádlott és sértett kiment a szórakozóhelyről az utcára, de ahogy a sértett az ajtóban megállt, a vádlott ököllel, két alkalommal, közepes erővel sértett felé ütött, és eltalálta a bal arcát, amely miatt a bal szájzug felett a felső ajkon áthatoló szakított sebzés, a bal arcfélen pedig duzzanat keletkezett. A sértett a további bántalmazás elől visszafutott a szórakozóhelyre. A szórakozóhelyre ekkor visszament a vádlott is, akit a tettlegesség elkerülése érdekében a sértett barátja ellökött a sértett közeléből, illetve a szórakozóhely tulajdonosa a vitatkozó felek közé állt.
Mivel sértett szája az ütéstől vérezni kezdett, elhatározta, hogy hazamegy, ezért kabátját magához vette, majd ismét kilépett az utcára, ahol szembe találkozott a kint álló vádlottal, aki hirtelen újra megütötte a sértett fejét, aki ettől arccal a járdára zuhant és rövid időre eszméletét vesztette. Az elesés következtében a sértett jobb szemöldöke felett zúzott sérülés, a jobb járomcsontja felett pedig felületes horzsolás keletkezett.
A sértett jobb szemöldöke, jobb járomcsontja, bal szájzuga és bal arcfelén keletkezett sérülések gyógytartama nyolc napon belüli, azonban a bal szájzug és a bal arcfél területét ért erőbehatás annak helye, ereje és módja miatt alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés – orrcsonttörés – okozására.
Az ügyészség a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.
Az előkészítő ülésen a bíróság a vádlottat 1 év 4 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban a vádlott és védője enyhítés végett fellebbezést jelentettek be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.