Hírek
2018. Július 16. 11:45, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Vesztegetés elfogadása miatt két év börtönre ítéltek egy orvost
Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy orvost, aki 2009 és 2013 között a betegeitől olyan ellátásért kért pénzt, amelyet az egészségbiztosító egyébként finanszíroz
- közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a vádlott ebben az időszakban az egyik budapesti kórházban dolgozott ortopédsebészként, és műtéti beavatkozásokat is végzett. A betegek által önként felajánlott hálapénzt sokszor kevesellte, és nagyobb összeget kért.
A vádirat szerint előfordult, hogy előre közölte a beteggel, mennyit kér, de sokszor csak a műtét után határozta meg az összeget. Egyes esetekben alkudozott a honoráriumról, és a részletfizetést is felajánlotta.
Egy beteg köszönetképpen nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy pénzt kér helyette - tette hozzá Ibolya Tibor.
A bíróság az orvost vesztegetés kilencrendbeli elfogadásának bűntette miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta az orvosi foglalkozástól - olvasható a közleményben.
Az ítélet ellen az ügyészség, valamint a vádlott és a védő is fellebbezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 16:00, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a lengyel kormányfőnek is el kellene jönnie Budapestre még április 12. előtt
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
2026. Március 22. 11:00, vasárnap | Belföld
Magyarországra leselkedő veszélyekről beszélt Orbán Viktor
Négy nagy veszéllyel kell szembenéznie Magyarországnak már a következő hónapokban, ezért ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
