Hírek
2015. Október 12. 11:19, hétfő |
Helyi
Forrás: sajtóközlemény
Vidám hangulatú kerékpáros nap volt szombaton Dorogon
Október 10-én délelőtt zajlott le a Dorog BicajNap, amelynek keretében a részvevők 10- vagy 20 km-t tekerhettek le. Szerencsére az időjárás is kegyes volt, így eső nélkül, jó hangulatban bringázhattak a túrák résztvevői.
Akik kerékpár nélkül érkeztek az eseményre, lehetőségük volt a dorogi Sítechnikának köszönhetően jelképes összegért bérelni egyet, illetve a Sítechnika csapata minden kerékpárt ingyenes szervizelt a túrák indulása előtt.
Összesen majd' 150-en tekertek szombaton a 10- és a 20 km-es táv egyikén. Az előbbire leginkább családok jelentkeztek, akik a dorogi Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionból indulva, Esztergom-Kertváros felé vették az irányt, és egy könnyed városi túrán vehettek részt. A hosszabb, 20 km-es túra a tapasztaltabb bringásoknak szólt, hiszen a táv egy része terepen, erdőben vezetett, némi emelkedővel fűszerezve. A csapat a rövidebb táv teljesítőivel egy időben, szintén a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionból indult, és egészen Klastrompusztáig tekertek. Ott rövid pihenőt tartottak, bevárták a csapat végét is, majd körülbelül 2,5 órás tekerés után szerencsésen visszaérkeztek a stadionba.
Miközben a hosszú túra résztvevői még tekertek, a 10 km-en tekerő gyerekek a városi túra után egy ügyességi versenyen vehettek részt. Akik a leggyorsabban teljesítették az 5 akadály által nehezített kerékpáros pályát, érmet és bringás ajándékokat nyertek. A 4 kategóriában közel 40 gyerek állt rajthoz, egészen az óvodás korútól a 8. osztályosokig.
Baleset nélkül, jó kedvűen érkezett vissza minden bringás a stadionba, akik az esemény zárásaként egy közös ebéden vehettek részt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

