Hírek
2014. Szeptember 05. 08:08, péntek |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter - fotó: illusztráció
Vigyázat trükkös átverés! Álvízművesek, álcsatornatisztítók Esztergomban
Ismét felbukkantak olyanok, akik Esztergomban és környékén a vízmű dolgozóinak kiadva magukat, csatornatisztítás ürügyén próbálják meg átverni a jóhiszeműeket. Erre közleményben hívta fel a figyelmet a szolgáltató.
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. a közleményben hangsúlyozza, hogy a házba, lakásba csak a vízmű által rendszeresített fényképes, sorszámmal ellátott, a személyazonosító igazolvánnyal együtt, érvényes igazolvánnyal rendelkező szakembereket engedjünk be. A vízmérők leolvasásának idejét pedig a szolgáltató egységes, emblémával ellátott értesítőn helyezi ki a tömblakások bejárati ajtajára, így erről minden esetben értesülhetnek az érintettek. (Ráadásul bevált gyakorlat, hogy a lakók a leolvasás idejekor leírva kihelyezik az ajtóra az állást, így pedig senkit sem kell beengedniük – a szerk.)
Mindezzel együtt a vízmű kéri, hogy minden esetben győződjenek meg a személyek azonosságáról. Ha pedig valakit gyanús ígérettel keresnek fel a trükkösök, akkor az ingyenesen hívható 112-es segélyhívószámon tehet bejelentést a rendőrségnél, mely azonnal intézkedik.
„Arra bíztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy legyenek figyelmesek, éberek, vigyázzanak értékeikre!" – emelte ki az ÉDV Zrt. közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
