„Sok-sok évvel ezelőtt egy magányos, beteges, elhanyagolt bácsi mellé költöztünk. Eleinte sütit, palacsintát adtam át neki a kerítésen. Ő nehezen barátkozott. Volt egy barátja, aki néha meglátogatta, és elszörnyülködött, hogy milyen körülmények közt él... ami igaz volt... Kosz és szomorúság vette körül. Aztán lassan megenyhült és elfogadta a segítségemet, takarításban, tisztálkodásban, vásárlásban.

Egyszer a barátja újra meglátogatta és megköszönte, amit tettem. Sajnos a bácsi tíz éve meghalt.

Ma kaptam egy levelet a baráttól, hogy most találta meg a címemet, és újra köszöni, hogy szebbé tettem a bácsi utolsó éveit. Hát... nagyon jól esett.

Emlékezett rá, hogy szeretek kertészkedni, ezért három szem különleges indián banán magocskát küldött köszönete jeléül.

Bebizonyosodott, hogy visszakapjuk a jót, amit adtunk, akkor, amikor nem számítunk rá... Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit kaphattam.

Vannak meg „csodák” és örömök e rohanó világban” – írta olvasónk.