Hírek
2019. Október 28. 18:57, hétfő | Helyi
Vitéz siker Szegeden

Helybenhagyta a Szegedi Gorillákat a fiatal Vitéz-sereg. Nem kicsit.
Egy rendkívül fiatal esztergomi csapat érkezett Szegedre, melyet az utóbbi időben több sérülés is sújtott így összesen 2 cserével tudtak kiállni, amelyikből egyet rögtön az első percben elkellett használnia egy szerencsétlenül sikerült ütközés következtében. A mérkőzés elején a bajnoki címvédő csapat dominált, egy szegedi átnyúlás után Sodladla értékesítette a büntető (0-3), majd az első alkalommal kezdőként debütáló Bende elfutásának köszönhetően 5 ponttal nőtt az előny (0-8), majd 10 percen belül Sodladla gyarapította a vendégek pontjait (0-15). A félidő végére 7-15-re zárkózott a szegedi gárda. Második félidő elején rendkívül nagy nyomást gyakorolt a hazai csapat, többször is közel jártak a célszerzéshez, de nem tudták áttörni a védővonalat, egy büntetőrúgás következtében 10-15-re módosult az állás. A mérkőzés utolsó 10 percében nyerték meg a mérkőzést a vitézek ahol 3 célt is szereztek (Szóda, Kovács-Goda,Sodladla), az összes jutalomrúgást berúgva 10-36-ra alakították a végeredményt ezen a nagyon kemény mérkőzésen.
Szegedi Gorillák-Esztergomi Vitézek 10-36 (7-15)
Magyar bajnoki mérkőzés
Szeged, Etalka sori Városi Stadion fű 2. pálya.
Vezette: Szundy István
Esztergomi Vitézek:
Kovács-Goda,Goncear,Galanton,Stavila,Ágotai,Volentér,Bende,Sőlősi,Zaiba,Suiogan K.,Csapó,Sodladla,Sovány,Cioban,Visi
Cserék: Cira,Szóda
Pontszerzők: Sodladla 21, Bende 5, Kovács-Goda 5, Szóda 5
Edző: Sodladla
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.