Hírek
2013. Június 27. 08:49, csütörtök |
Helyi
Forrás: lvp/Koller József
Vitézek: irány a 12. bajnoki arany!
A tizenkettedik bajnoki győzelemért lép pályára az Esztergomi Vitézek csapata szombaton délután a Prímás-szigeten az RCH pályán, ahol címvédő együttesünk a Battai Bulldogokat fogadja a fináléban.
Kecskemét legyőzésével jutott a 2012/2013-as évad bajnoki döntőjébe az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE extraligás csapata, mely meggyőző fölénnyel verte meg a KARC játékosait. Az elődöntős ellenfél a hazai vereségét nem tudta lélektanilag elviselni, így ahogyan tavaly is, óvást nyújtottak be a kecskemétiek jogosulatlan játék és bírói műhiba miatt. A rögbiszövetség viszont elutasította az óvást. Mindez nem zavarta meg a Vitéz-játékosok felkészülését, akik óriási elszántsággal összpontosítanak a fináléra. A csapat ma edzőtáborba vonult, hogy közös ráhangolással várja az év mérkőzését.
A keretben Suiogán vállsérüléssel bajlódik, de remélhetőleg szombatig rendbe jön, mivel játékára nagy szükség van. Sölösi edző bízik benne, hogy a lehető legjobb összeállításban tud pályára lépni a Vitéz-alakulat. Neuzer András, az esztergomi klub elnöke szerint a játékosok utóbbi 3-4 hétben tanúsított összefogása az árvízi védekezésben és a pályán mutatottak alapján is példaértékű volt, és ez a nagyszerű összetartás reménnyel kecsegtet az újabb immár tizenkettedik bajnoki aranyérem megszerzéséhez.

A döntő programja:
14.00 Szuperkupa Fit FitWorld Gorillák Rc - Velencei Kék Cápák
16.00 Bronz mérkőzés Kecskeméti A.R.C. - Budapest Exiles
18.00 Esztergomi Vitézek Suzuki - testakademia.hu Battai Bulldogok
Díjátadó ceremónia és bankett, este DJ Valentino Reas 20 órától kifulladásig
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
