Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Augusztus 25. 09:09, hétfő | Helyi
Forrás: Richter

Aranyanyu kerestetik!

Aranyanyu kerestetik!

Kik lesznek az idei év Aranyanyui, kik kapják a kétszázezer forintos pénzjutalmat és a Richter Aranyanyu Díjjal járó elismerést?

Mostantól szeptember 21-ig lehet jelölni a környeztünkben élő, értünk, gyerme-keinkért, barátainkért, közösségünkért nap mint nap sokat tevő orvosnőket, pedagógusokat vagy egészségügyi szakdolgozókat. November elején mutatjuk be a www.aranyanyu.hu weboldalon a nagyközönségnek a 12 döntős Aranyanyu portréfilmjét és november 20-án derül ki, hogy közülük kik vehetik át a díjakat.

A 2011-ben Rácz Zsuzsa írónő és a Richter Gedeon Nyrt. által létrehozott, Magyarországon egyedülálló és hiánypótló kezdeményezés mára bizonyítottan elérte célját: a zsűri eddig 21 rendkívüli nőt részesített elismerésben kitartó, szívvel-lélekkel végzett, mások számára is példaértékű munkájáért.

Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy az elmúlt három év alatt a Richter Aranyanyu Díj – aminek a legfontosabb missziója a nők önbe-csülésének növelése, a hétköznapi hősök elismerése – a cég társadalmi felelősségvállalá-sának egyik leglényegesebb eleme lett.

„Amikor útjára indítottuk a Richter Aranyanyu Díjat, titkos vágyunk volt az is, hogy a dí-jazottakkal egyéb kapcsolódási pontokat is találjunk. Ma már több olyan Aranyanyunk van, akivel megtaláltuk az együttműködési lehetőséget. Ez nem volt nehéz feladat, hiszen egészségügyben és oktatásban dolgozó nőket díjazunk, és ez a két terület a Richter Gedeon Nyrt. felelősségvállalásában meghatározó szerepet tölt be” – vallott az elismerés egy másik fontos és pozitív velejárójáról Beke Zsuzsa, aki zsűritagként is részt vesz a projektben.

Rácz Zsuzsa írónő, mint alapító szintén aktívan részt vesz a díjazás folyamatában, a történeteket hivatásából adódóan íróként is szemléli: „Minden jelölés egyedi és különleges, a jelöltek hivatása, sorsa egy-egy regény számomra. Büszke vagyok arra, hogy ennyi rendkívüli nő él az országban és igazi mázlistának érzem magam, hogy sokukat sze-mélyesen is ismerhetem. Igazi példaképek számomra.”

Az alapítókon kívül a zsűri tagjai: Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Dobó Kata színésznő dr. Gyarmati Andrea olimpikon és Kriston Andrea, az Intimtorna módszer kidolgozója.

Nagy Tímea elmondta, hogy minden alkalommal lenyűgözi őt a díjazottak hivatástudata, sokat merít a belőlük áradó lelkesedésből. Szerinte már az is nagy elismerés számukra, ha jelölik őket, hiszen minden pozitív visszajelzés újabb erőt ad a folytatáshoz.

Dr. Gyarmati Andreát – nem véletlenül – az olimpiára emlékezteti a díjátadó, számára hasonlóan megható, mint a dobogón állva nézni a magyar zászlót és hallgatni a Himnuszt. A mindennapok dicső bajnokaként tekint a Richter Aranyanyu díjazottakra.

„A kezdeményezés reményt ad, hogy érdemes jónak és egyre jobbnak lenni abban, ami a hivatásunk, mert ez a munka meghozza gyümölcsét, mondjuk egy Richter Aranyanyu Díj formájában” – mondta Kriston Andrea.

Dobó Kata színésznő bevallotta, hogy hosszú ideig él a díjátadó katartikus pillanatainak emlékéből, viszi magával az emelkedett hangulatot, a szívbemarkoló érzéseket a hétköz-napokon. Sajnos zsűritagként ő nem jelölhet, pedig elmondása szerint nem telik el olyan hét az életében, amikor ne érezné azt egy-egy nővel kapcsolatban, hogy ő bizony meg-érdemelné, hogy Aranyanyunak válasszák!



Mit kell tennie annak, aki jelölni szeretne?
Az ajánlásokat három kategóriában várják a www.aranyanyu.hu honlapon szeptember 21-ig. Egy személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót. A rövid írásban meg kell jelennie a jelölt elhivatottsá-gának, odaadó személyiségének.

A beérkezett jelölésekből kategóriánként négy, tehát összesen tizenkét döntős Aranyanyut választanak ki. A jelöltekről portréfilm készül, ennek alapján internetes szavazással a nagyközönség dönthet arról, hogy kik kapják meg idén a díjat. Emellett a hattagú zsűri is odaítél minden kategóriában egy díjat, így összesen hatan vehetik át a novemberi díj-átadón a Richter Aranyanyu Díjat és a vele járó, személyenként 200 ezer forintos pénzju-talmat.

Ebben az évben bővül a díjazottak száma a Ridikül különdíjnak köszönhetően. A Ridikül Magazin és a Ridikül Műsor is folyamatosan tájékoztat majd a Richter Aranyanyu Díjról, a döntősökről, a díjátadó gáláról, illetve az általuk kiválasztott különdíjasról.

Az idei díjazás folyamata már nem csupán asztali számítógépen, hanem bármilyen inter-netes böngészésre alkalmas eszközön követhető, illetve szavazat is leadható, ráadásul a jelölők között értékes nyeremények is gazdára lelnek. Szintén fontos újítása a 2014-es évnek, hogy a közönségszavazás is a www.aranyanyu.hu oldalon történik, érdemes tehát csatlakozni a közösséghez és figyelemmel kísérni a bizonyára negyedszer is sok izgalmat, fordulatokat tartogató eseményt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT