Hírek
2013. Szeptember 27. 08:02, péntek | Helyi
Az ellenzék a zavarkeltésért dolgozik, a Fidesz a városért - közlemény

Határozatképtelenség miatt elmaradt a csütörtöki testületi ülés, mivel A Fidesz-KDNP frakció többsége, a Jobbik illetve az egykori LMP képviselő sem jelent meg a közgyűlésen. Fidesz-KDNP közlemény.
"A testületi ülés nem volt határozatképes, mivel a Jobbik illetve az egykori LMP képviselőjén kívül több képviselőnk nem kívánt részt venni, részben magánjellegű elfoglaltságuk részben pedig a kialakult állapotokra való tekintettel, mivel nem látták biztosítva a megfelelő munkakörülményeket.
Fidesz-KDNP frakció képviselői szeretnének a továbbiakban is nyugodt körülmények között dolgozni, ezért megkérjük polgármester asszonyt, hogy a továbbiakban is biztosítsa a rendet, a nyugodt munkakörülményeket a testületi teremben és a városházán.
A médiából egyértelmű számunkra, hogy az ellenzéki pártok célja nem a városért, az itt élő polgárokért való munka, hanem a szándékos zavarkeltés és a botrány fenntartása.
A képviselők négy évre szóló mandátumot kaptak a választóktól, ezért a továbbiakban is az Esztergomiakért, az itt élőkért a képviselői eskünkhöz méltóan szeretnénk a munkánkat ellátni jövő év őszéig.
Mind a Fidesz esztergomi szervezete, mind a frakció azon dolgozik, hogy Városunk élhetőbb legyen, ehhez pedig nyugodt, botrányoktól mentes közéletre, valamint nem az ellenzéki pártok öncélú politizálására van szükség."
György Róbert elnök - Steindl Balázs frakcióvezető
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.