Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Március 12. 11:26, kedd | Helyi
Forrás: KEMRFK

Bombariadó miatt rendőrautókat rongált majd tört-zúzott

Bombariadó miatt rendőrautókat rongált majd tört-zúzott

Rendőrautókat rongált meg egy esztergomi férfi még vasárnap, miközben a rendőrök egy szórakozóhelyen robbanószer után kutattak. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 27 éves T. Tamást hétfőn fogták el a nyomozók.

Az egyenruhások a bombariadó miatt a szórakozó hely bejárata elé parkoltak a szolgálati autókkal, elzárva az épületbe való bejutást. A szórakozni vágyó férfi nem tetszésének adott hangot a rendőri intézkedés miatt. Kiabált, dühöngött, majd az egyik járműről letörte a rendszámtáblatartót és a hátsó ablaktörlő lapátot, a másikról pedig az antennát vette le erőszakkal, az ablaktörlőt pedig kihajlította, mely használhatatlanná vált.

Miután szabaddá vált a bejutás, a férfi a többi vendéggel bement a klubba, és ahogy később gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, bulizott egy jót. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a nyomozók már másnap elfogták a rongálót, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, sőt azt is bevallotta, hogy a bulizást követően hazafelé tartva egy helyi autókereskedés udvarára is behatolt, ahol további öt személygépkocsinak ütötte be a szélvédőjét, törte le róluk a visszapillantó tükröt, az ablaktörlőt és rendszámtartót. A nyomozók a férfi előállítása során házkutatást is tartottak, melynek során lefoglaltak egy rendszámtáblát. Erről a gyanúsított elmondta, hogy pár hónapja került hozzá, miután letörte azt egy autóbuszról.

T. Tamás ellen – szabadlábon hagyása mellett – több rendbeli rongálás és garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi

Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban

Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.

2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny

2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.

2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi

Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!

Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.